You said forever 31.rész

Hoppá hoppá, hoztam egy új részt. Bár elég rövid.

WARNING: naaagyon töltelék rész, és a nagy semmiről szól, de szerettem volna nektek posztolni még szombat előtt.

Képzelgessétek el a folytatást! ;))

Harry

Elaludt. Nem sokra rá, mikor sikerült kikapcsolnom a gondolataim, én is.

De korábban is ébredtem, mint ő. Alig láttam valamit, a telefonomért nyúltam. Törökülésben nézegettem a nem fogadott hívásokat. Csomó Paul, Gemma meg a srácok. Egy még Annától is érkezett, de nem tudott érdekelni.

Az időre néztem. Megdöbbenten vettem tudomásul, hogy este hét van. Leraktam a telefont, és csak bámultam magam elé a sötétben. Ekkor megmozdult mögöttem az ágy, majd egyszer csak Louis karjait éreztem a hasam köré fonódni, odabújt a hátamhoz. Muszáj volt mosolyognom. Megmozdultam, szerettem volna felé fordulni, én is hozzábújni. De nem engedte.

-Szeretlek. – mondtuk egyszerre. Halkan felnevetett.

Végül aztán sikerült felé fordulnom, és átölelnem.

-Hogy vagy? – kérdeztem.

Egy ideig nem jött válasz.

Louis

Hogy hogy vagyok? Tökéletesen voltam. Jobban, mint valaha, frissen és remekül. A kérdésre egyszerűen nem tudtam először válaszolni. Végül csak annyit mondtam:

-Nagyon jól. – itt eltávolodott tőlem, én pedig az ajkai felé hajoltam, alig választottak el milliméterek egymástól. A maradék utat ő tette meg.

Csókja gyöngéd volt, alig éreztem, törődő, és kedves. Közelebb kúsztam hozzá, nyaka köré fontam a karom, ezzel kicsit közelebb húzva magamhoz. Belemosolygott a csókba, amire én mosolyogni kezdtem.

-Van kedved sétálni egyet? – kérdezte.

-Nem is tudom… - húztam el a szám. Szívesen visszaadtam volna neki ma mindent, amit tőle kaptam. – Mennyi az idő?

-Este hét… múlt. – suttogta, a karomat simogatta.

-Már sötét van… - kezdtem tiltakozni. A sötétben is láttam, ahogy felvonja a szemöldökét, és arca egy amolyan „mi volt ez a mondvacsinált hülyeség?”  - grimaszba fordul. Felnevettem.

-Oké. – kezdte. – Figyelj, ha nem szeretnél, csinálhatunk mást is.

Épp felajánlottam volna neki, hogy maradjunk itt, amikor szúrni kezdett az oldalam. A szívemnél.

Ilyet legutoljára hosszú évekkel ez előtt csinált. De most annyira fájt, hogy odakaptam a kezem, és lehajtottam a fejem.

-Mi az? Minden rendben? – kérdezte. A fájdalom pedig már meg is szűnt, bólintottam.

-Tudod mit? Menjünk. – mondtam, közben felálltam. Magamra húztam azt a ruhát, amit épp találtam, és felhúztam a redőnyt.

Valóban sötét volt kint, de nem azon akadt meg a tekintetem.

-Harry! – szóltam oda.

-Igen? – állt fel, és sétált hozzám. – Te jó ég…

Ameddig csak elláttunk, hó borított mindent. Összefonta az ujjainkat.

-Akkor menjünk! – mondta. – Öltözz fel rendesen. – nézett végig rajtam.

Kifordítva vettem föl a fölsőjét, a nadrágot meg fordítva. A szekrényhez sétáltam és kivettem belőle valami kevésbé gyűrött, hordható összeállítást.

-Én meg… - mondta halkan, vigyorral a képén, miközben az ágyhoz sétált. – Kicserélem az ágyneműt…

Hátrapillantott rám, én pedig zavartan bólintottam, és bezárkóztam a mosdóba. Úristen…

Harry

Húsz perc múlva kiléptünk a hideg estébe. A kezemet zsebre dugtam, és Louisra néztem. Nagyon jól állt rajta az összes ruhám. Muszáj volt mosolyognom.

Rajtam sapka volt, de rajta nem, a hópelyhek a hajába hulltak. Ott állt, és csak bámultam rá, ahogy az utca ki volt világítva, ő előtte állt, a sötét éjszakában, a hó pedig szállingózott. Megköszörültem a torkom, és a lábamat néztem.

Ujjai a csuklóm köré fonódtak, kihúzta a zsebemből körbe fonta két kezével. Felnéztem rá. Muszáj volt mosolyognom.

Boldog voltam, hogy neki, neki aki olyan csodálatos, örömöt tudok okozni. Közelebb lépett hozzám. A lélegzetem is elakadt,csak lassított felvételként néztem, ahogy gyöngéd mosoly fut át túlvilágian szép arcán, ő pedig kissé megdönti a fejét, felém dől. Keze a tarkómra tévedt, és közelhúzott magához.

Megcsókolt.

Azt hiszem, ez a csók többet jelentett, mint az eddigiek.

-Vedd ígéretnek… - suttogta az ajkaimba. – Mindig ilyen gyönyörűnek foglak látni! Mindig így foglak csókolni. Mindig így foglak szeretni. Mindig melletted leszek. Örökké.

Én szóhoz sem jutottam, csak elvarázsolva meredtem rá.

-Mindig, Louis. Mindig… - csókoltam vissza.

Louis

A szívem kalapált, úgy éreztem, hogy ennyi erővel, rózsaszín felhőbe is burkolózhatnék. Vigyorogva öleltem át.

-Mit szeretnél csinálni? – kérdezte, mikor elértünk egy kisebb erdő szélére, kis tisztással, padokkal.

Nem tudom milyen hely volt ez, de itt is ki voltak világítva a fák gyöngysorokkal. Elképesztő volt.

Akárcsak ő.

Leültünk egy padra, miután lesöpörtük róla a pár centis havat.

-Miért van minden feldíszítve? – kérdeztem.

-Karácsony hetében lesz egy fesztivál. – nézett rám. –Fesztiváloznak a szülinapod alkalmából. – kezdett el vigyorogni. Engem is mosolyra késztetett.

-Elmegyünk majd? – kérdezte.

Harry

Elhúzta a száját.

-Nem tudom, Haz! – kezdte, én pedig gyorsan félre néztem, a távolba, az erdő peremére, ami világított a fényektől. Tudtam, hogy nem akarom majd hallani őt. – Olyan sokan lesznek… - mondta, én meg csak bólintottam.  – Hozzád sem érhetek majd…

-Miért ne érhetnél hozzám? – kérdeztem meg.

-Nem foghatom meg a kezed… - kezdte, láttam rajta, hogy kínosnak érzi a témát. – Nem csókolhatlak meg…

Lesütöttem a szemem. És mi lesz a felvállalással??

Megfogtam a kezét.

-Te bármikor megfoghatod a kezem! – biztosítottam, és a szemébe néztem, amiben tükröződtek a fények. – Lou, bármikor megcsókolhatsz!

Csak nézett állhatatosan.

-Nem számít ki lát. Ezen túl… nekem nem számít.

Bólogatva nézett félre. Éreztem, még nem fejeztük be ezt a beszélgetést. Ugyan ő is fel szeretné vállalni, nem hajlandó rá. Valahogy éreztem, hogy csak rám hagyja.

Magam felé fordítottam az arcát, kisöpörtem a hajából a havat. Mosolyogva megrázta a fejét.

-Annyira szép vagy, hogy csinálod? – szegeztem neki a kérdést.

-Nem. Te mit csinálsz velem, hogy hirtelen én is szépnek látom magam? – kérdezte vigyorogva. – Meg mindent. Minden embert. Minden tárgyat. De te vagy a legszebb. – ült hozzám közelebb.

A nap minden percében csókolni szeretném… - futott át az agyamon, de nem engedtem, hogy elhatalmasodjék rajtam az érzés. Kommunikálni akartam vele, de úgy éreztem, ez a szexuális éhség, addig nem fog elmúlni, míg valóban le nem fekszünk egymással. Nem csak adok-kapok - ot játszunk.

-Louis!

-Igen?

Lehajoltam, belemarkoltam a hóba, és az arcába nyomtam. Grimaszolt, összeszorította a szemét, de meg sem mozdult.

-Aha… - nyögte.

Nevetni kezdtem, ő pedig csak ült, és mosolygott rám. Hirtelen mozdulattal lelökött a padról, én pedig seggre estem. Bámultam rá, ő pedig rám ugrott és lenyomott a földre. Próbáltam eltolni a közelemből a kezeit, amikben a havat markolta, de ez nem sikerült. Éreztem az hideget a pólóm alatt, a gatyámban még a számban is. Fölöttem térdepelt, és csak szórta a képembe a havat.

Mindketten nevettünk. Összeolvadt a nevetésünk, én is ezt akartam tenni vele. Pontosan ezt. Összeolvadni vele.

Louis

Öröm tombolt a testemben, ahogy néztem, hogy hátra veti a fejét, hangosan nevet, szemeit becsukja. Teste gyengéden rázkódik, keze pedig elkeseredetten próbálja lefogni az enyémeket. Az ereket, amik kidudorodtak a nyakán, a fényt, ahogy megvilágítja. Azt, ahogy a sapija kissé lecsúszik a fejéről, ahogy kikandikál a haja.

Abbahagytam minden tevékenységem, hagytam, hogy lefogjon. A feje mellé támaszkodtam két kezemmel. Mikor abbahagyta a görcsös nevetést, amit én örömmel néztem, felnyitotta a szemét, és rám pillantott.

Csak néztünk egymásra, úgy éreztem, teljesen lemeztelenít a tekintete. Megint éreztem, ahogy kommunikálunk, ahogy összekapcsolódunk egy másik, magasabb szinten.

Egyszer csak megemelte a kezét, belemarkolt a ruhámba, és lerántott magához, szájon csókolt. Feltüzeltek az ajkai. Jobban felém hajolt, majd végül felült. A sapka a földön maradt, én pedig az ölében.

-Ne menjünk haza? – hajolt el tőlem kissé. Bólintottam. Úgy is úgy éreztem, most az ő menete jön.

Sikítani fog még ma éjjel…