You said forever 36.rész

Sziasztok, hazaértem!! :)

Itt a 36. fejezet, de azt kell mondanom, hogy a vége felé járok ennek a történetnek, tehát... nem tudom, hogy a negyvenediken tovább megyek-e. Nem tudom, pontosan hány feji jön még.

Remélem, tetszik nektek ez is, bár most nem sok minden történik benne, a következőek sokkal sokkal mozgalmasabbak lesznek...;)

Jó olvasást!

Harry

A napok elég gázosan teltek, ugyanazok a kérdések, válaszok, ugyanaz az ismerős féltés, és fájdalom. Ugyan az a vágy, hogy végre hozzáérjek, és csókolhassam, érezzem őt, mert nagyon hiányzik már.

Néhány elejtett csók csattant el közöttünk esténként, de mindketten annyira fáradtak voltunk, hogy ennél többre nem futotta…

Pedig akartuk.

Sőt, én annyira, hogy az egyik riport közben, majdnem elárultam magunkat. De nem tettem, mert érzem, hogy ő ódzkodik ettől.

Biztosan mindenki látja, hogy csodaként tekintek rá. De ez már nem érdekel. Úgyis tele a címlap: Larry Stylinson visszatért, és ragyogóbb, mint valaha.

Mikor véget értek a riportok, mind annyian együtt ültünk az asztalnál, de én késtem kicsit, mert Gemmával beszélgettem, már fél órája. Jó volt újra hallani a hangját.

Mikor az asztalhoz ültünk, Paul szólalt meg először.

Louis

Harry előttem ült, és olyan sugárzó és gyönyörű volt, hogy alig bírtam levenni róla a szemem. Felpillantott rám, én pedig félre néztem, de aztán vissza. Találkozott a tekintetünk, ő pedig elmosolyodott.

-Louis! – hallottam Paul hangját, és összerezzentem.

-Igen?

-Jövőhéten karácsony. – mosolygott rám, én pedig zavartan bólogattam, majd mosolyra húztam a szám, amint megláttam a fiúkat. – Van valami különlegesség, amivel szolgálhatunk feléd?

Hangja úgy csengett, mintha egy királyhoz szólna, mire mindenki felnevetett, én pedig reméltem, nem veszik észre, ahogy egyből Harryre pillantottam, hiszen ebben már benne is ült a válasz.

Harryt akartam. Beletúrni a hajába, a testéhez bújni, és végre, mindazok után, amiken keresztül mentünk együtt lenni vele… Nagyon akartam…

-Nincsen semmi… - néztem a tányéromra. - Mikor lépünk fel?

-A fesztiválon. – mondta Zayn. – Ami amúgy holnap kezdődik. Nem tudom, hogy vagytok vele, de én nagyon várom.

-Én is. Tele fogom zabálni magam. – vigyorgott Niall, amire mindenki arcán mosoly jelent meg.

-Karácsony estéjén lépünk fel. – válaszolt Liam a kérdésemre.

-Szép. – mondta Harry, engem pedig kellemesen kirázott a hideg. – Elcsábítjuk a tinilányokat otthonról a szeretet ünnepén…

Másnap szakadt a hó. Imádtam. A fiúkkal kimentünk és egyszerűen csak élveztük, hogy mind együtt vagyunk. Liam és Niall is megszokta a másik közelségét, anélkül tudtak beszélgetni, hogy az vitába torkollott volna.

Ennek nagyon örültem. Elnéztem őket, és én tudtam, hogy Hazza és én, sosem távolodunk majd el így egymástól…

Ebben a pillanatban hógolyó csapódott a vállamnak. Mikor megláttam Harry kacér tekintetét, nem messze tőlem, ahogy megemeli az állát, és lenéz rám. Elvigyorodtam. Mikor visszahajítottam egy hógyolót én is, elkezdődött a harmadik világháború, amiből senki nem szállhatott ki.

Nem kaptam már levegőt a hótól, de csak nevettem.

Harry

Természetesen egyértelmű volt, hogy én győztem, de attól még nem engedtem szabadjára Louist. Előre görnyedt, védte az arcát.

Ekkor karjait a csípőm köré fonta, és lehúzott magával. A földnek csapódtam, ami egy pillanatra fájt, de Louis csókja kárpótolt mindenért. Nyaka köré fontam a két kezem, nem akartam elengedni vagy megszakítani a csókot, hiszen olyan rég éreztem.

Paul hangja szakított félbe, miközben elsétált mellettünk.

-Abba kéne ezt hagynotok, fiúk! Nem tarthat sokáig. – mondta, és összeterelte a többieket. Lou szemébe néztem, aki csak meredt az enyémbe.

Én nem vagyok hajlandó elengedni őt, ha már egyszer majdnem elveszítettem önhibámból.

A fesztivál esténként volt a legjobb, minden ki volt világítva és valódi, csodálatos, és romantikus hangulatot keltett mindenkiben.

Sok rajongóval találkoztunk, akik mind rá voltak állva erre az egész Larry Stylinsonos témára… Nehezemre esett nem elmondani nekik, mi a szitu, de Louis csak mosolygott, és meghívta mindet a karácsonyi fellépésünkre, a közeli stadionba…

Én, ami engem illet, nem tudtam levenni róla a szemem. Bámultam rá, az arcára, vagy mikor nem arra, hát a kezére, vagy a lépteire, amiket anélkül is láthattam, hogy felé fordultam volna.

Játékos bódék között sétáltunk, meg cukros boltok előtt. Louis karja egyszer csak a derekamra vándorolt. Félően pillantottam fel rá.

Rám mosolygott és átölelt.

Ebben benne volt minden, biztosítás a szerelméről, az, hogy ennél többet nem tehetünk, de ennyi jár…

-Most olyan nyugodt vagyok. – sóhajtotta, vállamra támasztotta az állát. Tudtam, hogy készül rólunk néhány kép, de nem érdekelt.

-Mi lesz ezentúl? – hajoltam el tőle. Rám pillantott, majd lesütötte a szemét.

-Őszintén szólva… fogalmam sincs.

-Én nem akarlak elveszíteni. Hidd el, nem bírom elviselni… hiányzol! Most is. Nagyon, mert már előre tudom, hogy ez most egy átmeneti állapot, a fesztivál után hazamegyünk, a szürke napokba… Egymás nélkül, mert Paul…

-Paul egy köcsög.

-Az! – vágtam rá. Eltávolodtunk egymástól.

-Nem akarok erre gondolni… - karolt belém, és húzott egy bódéhoz, ahol versenyszámokra lehetett jelentkezni.

Louis beregisztrált mindkettőnket, pedig én nagyon ellenkeztem, kínosan nevetve, de nem engedett. Ideges voltam, mert célba kellett lőni, amit mi már nagyon sokszor játszottunk, na, és ha valamiben igazán alpári vagyok… az ez.

Kicsit remegett a kezem, és persze totálisan el is vétettem a tábla közép pontját. Louis pedig győzött.

-Feltűnt, hogy mostanában mindig én nyerek?

-Nem tudom, miről beszélsz… - fordultam el, megjátszott könnyedséggel, ő pedig nevetve választott az ajándékok közül.

Oda sem néztem, csak mentem tovább. Mikor utolért, megkérdezte, merre megyünk.

-Őhm… - néztem le, majd kacéran a szemébe. – Nem tudom… Hova menjünk?

-Haza…? – kérdezte, lehelete csiklandozta a nyakamat, ahogy egy pillanatra közel hajolt hozzám.

Louis

Egy ellenállhatatlan félmosoly jelent meg a szája szögletében. Egyből az ágyban akartam már tudni…

Fel sem kerestük a többieket, csak húztunk haza. Amin nagyon mosolyogtam. Mikor végre megérkeztünk, nem tudtam figyelmen kívül hagyni, ahogy Haz gondosan bekulcsolja a bejárati ajtót.

Néztem, ahogy lerúgja magáról a cipőjét, ahogyan én is, majd lustán leveszi a sapkáját, kabátját, sálát, és lassan fel is akasztja őket.

Én gyakorlatilag ledobáltam, és tudtam, hogy csak azért csinálja, hogy az őrületbe kergessen. Csak a szürke lenge pólója maradt rajta, meg a világos színű nadrágja. Rohadtul jól nézett ki. Állát ismét megemelte, nekem pedig mosoly szökött az arcomra. Hátát lazán az ajtónak vetette, keresztbe tette a lábait, mintha nem tudná, miért is hívtam haza. Kaján tekintetétől hevesebben vert a szívem, még a számat is sikerült megnyalnom, ami elég nevetséges volt.

Harry

Megnyalta a száját, mire önkénytelenül én is.

Beszűkült a látóterem, csak és kizárólag őt láttam. Tettem egy lépést felé, majd még egyet. Lassan elértem őt, kezeim közé fogtam az arcát, és lágyan megcsókoltam. Kezei a derekamra csúsztak, közelebb vonva a testéhez. Éreztem, ahogy kezdek beindulni, pedig vissza akartam fogni magam. Nem tehettem róla. Annyira régen nem éreztem az érintéseit a testemen, hogy most szinte elviselhetetlen volt.

Lassan a lépcsők felé terelt, én pedig készségesen követtem őt.

Hamar a szobában találtuk magunkat, ahol sikerült végre nekem is kissé a sarokba szorítanom…