You said forever 20.rész

Ez egy amolyan "átmeneti" fejezet lett, tehát bocsánat, hogy 1500 szóban beszéltem a kb. semmiről, de a következő fejezet sokkal tartalmasabb lesz, ezt garantálom ;)

Harry

Másnap reggel kopogásra ébredtem. Ilyen erős vágyat, hogy ágyban maradjak én még nem éreztem. Csak feküdtem, mint akin átment egy úthenger - lefogadtam, úgy is nézek ki.

Az ágy mintha egyenesen átkarolt volna, és magába akart volna szippantani. Karomat hanyagol Louis felé nyújtottam, amint meghallottam az újabb kopogást, és a vállára tettem.

Louis felnyögött.

-Én nem kelek fel.

-Louis…

-Nem.

-Louis…

-Nem. – csapott rá pontot téve a kezével az én vállamra.

Fogtuk a másikat és feküdtünk tovább, mint akiket tényleg kinyírtak néhányszor az éjjel.

-Louis… - próbálkoztam még egyszer.

-Neeem… - mondta elnyújtva a hangokat.

Vállat rántottam, nem mozdultam meg többet, csak kinyitottam a szemem, mikor kinyílt az ajtó. Zayn állt benne.

-Jézusom, fiúk! – kiáltotta, és felénk sétált. Mindketten kómásan emeltük rá a tekintetünket. – Mint akiket frissen basztak, hát keljetek már föl! Egy óra van, oké, hogy lekésitek a reggelit, de… Louis mi az a nyakadon? – kérdezte.

-Semmi! – válaszoltuk egyszerre, és felültünk.

-Jól van, szerintem nem is akarom tudni… - meredt furcsa szemmel Lou sebére, majd közelebb hajolt. – De várj, mutasd csak! – Louis kellemetlenül húzta félre a száját, és megmutatta a sebet, amit még én ejtettem rajta. Szép, terebélyes lila folt volt.

-Harry, te egy vadállat vagy… - állapította meg rám nézve a fekete.

Egy pillanatig zavart csend támadt, majd mindhárman felnevettünk.

-Mindnyájan bemegyünk a kórházba. Jöttök ti is ugye?

Louis

Nos, én a magam részéről itthon szerettem volna maradni Harryvel, egyedül az egész lakásban.

De mivel Harry be fog menni, így én bólogatni kezdtem. Nem akartam az lenni, akit majd győzködni kell.

-Nem megyek. – hallottam ekkor Harryt. Meglepődtem, de egyből fejrázássá alakult a bólogatásom a háta mögött.

-Harry, illene bejönnöd… - mondta Zayn halk hangon, és a tükörhöz sétált.

-Bemegyek, de nem most. Este majd meglátogatom.

-Nem gondolod, hogy szeretne téged látni, ha már felébredt? – kérdezte felénk fordulva. Idegesen babráltam az ujjaimmal, és imádkoztam, Harry tartson ki az álláspontja mellett.

-Menjetek. – mondta Harry olyan hangsúllyal, mint aki lezárta a témát. Gondolatban fülig ért a szám, és égig ugráltam örömömben.

Mikor Zayn nem nézett ránk, Harry hátranézett egy szemtelen vigyorral a fürtjei alól. Zavartan felnéztem rá, majd elmosolyodtam, de lesütöttem a szemem. Tehát nem csak nekem vannak terveim…

Ő még mindig felém nézett, de nem mertem felnézni a szemeibe. Kezével kisimította a hajamat a szememből, majd elengedett, mikor Zayn újból megszólalt.

-Szóval a sebhelyeket látván, ti jól meg vagytok igaz, fiúk? – vigyorgott ránk.

-Több mint jól. – mondtam. – Nem tudod, mi van Niallékkel?

Ez a téma tökéletes, hogy eltereljem a figyelmét rólunk. De Zayn a fejét rázta.

-Nem igazán. Mindketten padlón vannak. Nem beszélnek magukról.

-Zayn! – hallottuk meg Gemma hangját, ahogy közeledik, majd egyszer csak megjelent az ajtónkban. - Indulunk. Ti fiúk, nem jöttök?

Összhangban ráztuk a fejünket, Gemma pedig nyílegyenesen Harry szemébe bámult.

-Majd szeretnék veled beszélni, öcsi. – mondta, és Zaynnel a sarkában – aki még ránk kacsintott. – kifordult az ajtóban.

Kettesben maradtunk, és csak ültünk, magunk elé bámulva.

Harry

Hátra fordultam, és arcon csókoltam Louist.

-Jó reggelt. – néztem a szemébe. Visszanézett rám, majd felnevetett. – Vigyázz magadra! – intettem őt nevetve.

-Miért? – vonta fel a szemöldökeit.

-Mert még nem nyugodtam le. – távolodtam el tőle.

-Hm. Nem is értem, hogy hogy nem hűtött le az a hidegzuhany… - sandított rám vigyorogva, miközben kikászálódott az ágyból, és a fürdőbe ment. Én utána.

-Mert nyilvánvalóan nem hidegzuhany volt. – somolyogtam a háta mögött.

-Nyilvánvalóan. – mondta, tekintetünk találkozott a tükörben. 

-Úgy beszélsz, mintha te másképp vezetted volna le.

-Egy szóval nem mondtam, hogy másképp vezettem le. – mondta, közben pedig egy pillanatra sem szakította meg a szemkontaktust, ami hatalmas erotikus töltetet adott a szavainak. Miután fogat mostunk, én még néztem, ahogy rendezgeti a haját a tükörben.

-Szerinted… - kezdtem. – Olyanok vagyunk, mint három éve? –kérdeztem félően. Leeresztette a karjait, és hátrafordult, hogy rám nézzen. Felém sétált.

-Nem kell olyanoknak lennünk… - mondta, és megfogta az egyik kezem.

-Nem vagyunk? – kérdeztem azért.

-Többek vagyunk. – vigyorodott el.

Louis

Néztem az ajkait, majd ahogy lehajtja a fejét, ahogy lebben a haja, és csak arra tudtam gondolni, hogy amióta ismerem, nem kell nekem senki más.

Az éjjel járt a fejemben.

Mikor Harry felemelte rám a tekintetét, gyöngéden rámosolyogtam, ő pedig magához húzott.

-Köszönöm, hogy itt vagy nekem… - suttogta, én pedig csak hozzászorítottam az arcom. Behunyt szemmel élveztem a pillanatot, amit a hasa korgása zavart meg.

Csak a nemes cél érdekében (ami a kaja volt) voltam képes őt elengedni. Villám gyorsan összedobtunk valami szendvicset, amiből nem ettem sokat, csak bámultam Hazza-ra, ahogy eszik.

-Ne nézz így! – vigyorodott el, rám nem nézve teli szájjal.

-Hogy?

-Nem tudom. Csak egyszerűen ne nézz, amíg eszem. – mondta, és csökönyösen a tányérján tartotta a szemét.

Én pedig azon kaptam magam, hogy meg akarom csókolni. Nagyon meg akarom csókolni… Lenyeltem a kényszert, hogy átmászok az asztalon és lekapom őt, de a szememet akkor sem tudtam levenni róla.

Harry

Végül megettem a kajám, és vettem a bátorságot, hogy a szemébe nézzek. Olyan volt, mintha menten letépné a ruháimat. Zavartan pillantottam a kajájára, amibe talán egyszer beleharapott.

-Nem is ettél. – makogtam.

-Igen, mert nem vagyok éhes. Hogy hogy nem mentünk be a kórházba? – tért át hamar erre a témára.

-Annabel már okozott elég veszekedést köztünk. – álltam fel az asztaltól, és megfogtam a kezét, felhúztam őt is. – A legkevesebb, hogy itt maradok most veled. – suttogtam.

-Aggódsz még?

-Igen, de… Ez nem éri meg a vitát. Igazad volt, ő rendben lesz a kórházban.

Láttam az arcán átsuhanni a boldogságot, de hamar lehajtotta a fejét. Azt kívántam, bár kimondaná, mikor mire gondol. És hogy ne kelljen találgatnom. Hogy biztosan tudjam, mivel bántom meg, és biztosan, hogy minek örül.

Bár nyíltabb lenne felém, és segítene megérteni, mit akar! Összefonta az ujjait az enyémmel, és egy ideig így álltunk egymással szemben.

-Louis… - ejtettem ki a nevét. – Baj van? – kérdeztem.

-Csak gondolkodok. – vártam, hogy kifejtse, de ez még akkor sem történt meg, mikor a szobánkban voltunk, halkan szólt a TV, mi pedig egymás mellett ültünk, és úgy csináltunk, mintha arra figyelnénk.

Nos, részemről én hatalmas ívben leszartam, miről beszélnek benne, csak a hozzám simuló combjára, karjára és oldalára tudtam gondolni. Nem tudtam, hogy az ő fejében mi jár.

Ekkor a TV-ben egy nő képe jelent meg. Azé, aki ott volt a kórházban tegnap este.

-Nézd! – mondta, és felhangosította a TV-t.

-...Harry Styles-t találtuk, aki szemmel láthatóan eléggé össze volt zuhanva. – itt beraktak rólam egy képet, amint ott ülök, és teljesen nem vagyok jelen a helyzetben.

-Még mindig fáj így látni téged. – súgta Louis. Szívem szerint kikapcsoltam volna a TV-t, és neki adtam volna testem, lelkem és minden szeretetem, de ehelyett csak ültem, és bámultam a képernyőre.

-Mikor megkérdeztük, mit keres itt, azt nyilatkozta, hogy egy barátnőjét hozta be. Ám mikor megkérdeztük, hogy a lány a barátnője-e, nem válaszolt. Vajon lehetséges, hogy a fiú hosszú évek után végre megtalálta a nagy szerelmet? – elegem lett, és kikapcsoltam a TV-t.

-Lehetséges. Itt ül mellettem. – mondtam még, majd megcsókoltam őt, beleadva minden elfojtott vágyamat iránta. Ő először nem is reagált, de amint visszatért a lélekjelenléte, megmozdult, és felém fordult a testével.

-Mióta várom ezt a csókot! – nyögte halkan, éppen hogy elhajolva tőlem, karjait körbevetette a nyakamon, én pedig közel húztam őt a derekánál fogva.

Megcsapott az a bizonyos, leutánozhatatlan bizsergés a hasamban, a szívem szabálytalanul kalapálni kezdett, és én egyre csak többet és többet akartam. Olyan volt, mintha innék, innék, de egyre csak szomjasabbá válnék. Tudtam, hogy megadhatjuk egymásnak a teljes kielégülést, ahelyett, hogy a jobb kezünkkel randiznánk, tehát én élni szerettem volna az alkalommal.

-Harry, mi lenne, ha… - kezdte, de nem hagytam befejezni, újból megcsókoltam, de eltolt magától.

-Mi lenne, ha beszélnénk kicsit?

-Mi? – nyögtem, még mindig lehunyt szemmel. – Mi a francról akarsz pont most beszélni?

Felnevetett, teste rázkódott közvetlen az enyémnek szorítva, amitől csak még nehezebbé tette az elengedését.

-Harry. – mondta komoly hangon, és szembe ült velem. Elképzelni nem tudtam, mit akarhat. –Mi most… együtt vagyunk?

Ez fura. Azóta együtt voltunk, amióta megismertük egymást, leszámítva azt a három év kiesést. Akkor mi itt a kérdés? Oké, soha nem mondtuk ezt ki egymásnak sem, de csak mert ez annyira egyértelmű volt.

-Együtt vagyunk. – bólintottam. – Miért kérdezed?

-Csak azt szeretném tudni, hogy mi lesz mindezek után?

Csak bámultam rá.

-Úgy értem, valószínűleg hamarabb megyünk haza, mert a média megtalált. Ha hazamegyünk, és folytatjuk az életünk… - elakadt a szava, én pedig szégyelltem magam, hogy csak a szájára, és nyakára tudok koncentrálni, mikor érzem, komolyan beszél.

Ám egyből kijózanodtam, mikor ezt mondta:

-Hazza, felvállaljuk magunkat?

-Micsoda? – kérdeztem megdöbbenve, ő pedig sebesen lehajtotta a fejét. – Úgy értem, - ragadtam meg a kezeit, imádkozva, hogy nem értette félre. – ha te fel szeretnéd vállalni, én felvállalom!

-Te fel szeretnéd vállalni?

-Veled szeretnék lenni, Louis! – a szemembe nézett, én pedig megsimogattam az arcát. – Minden, tényleg minden szempontból. És ebbe beletartozik, hogy a világ is megtudja. Nem akarom elrejteni a vágyat, hogy hozzád érjek. Nem akarom megjátszani, hogy a haverod vagyok.

-Ez húzós lesz.

-Majd sírunk egymás vállán. – suttogtam, és ajkaim elérték az övéit, ő pedig egyből visszacsókolt. Átkarolta a nyakam, és magára húzott, miközben hátradőlt. A csókot nem szakította meg, pedig én nagyon mosolyogtam.

Idegen volt az érzés fölötte lenni. Mert a megszokott fölállás, hogy én alulról látom az arcát. Ám most én nyomtam őt az ágyhoz, és nem fordítva.

Most én voltam fölül, és ez furcsa érzéseket keltett bennem. Mintha én lennék a főnök.

Iszonyatosan perverznek éreztem magam, hiszen most csak csókolt engem, de nekem milliónyi forgatókönyv futott át az agyamon kb. egy perc alatt. És mindegyik csábító volt.

Kíváncsi lettem volna, hogy az övéi milyenek, mert tegnap éjjel azt mondta, neki is vannak elképzelései. Nagyon vele akartam lenni. Annyi minden közbejött, de most már semmi nem számít. Itt vagyok ő is. Időnk is van. Innentől, nincsen megállás…

És hogy ezzel ő is egyet ért, úgy adta a tudtomra, hogy kezét lassan lecsúsztatta rajtam. Nem tudtam, mit tesz, míg bele nem nyúlt a nadrágomba. Mikor elért, megmerevedett az egész testem, és a szívem is kihagyott egy ütemnyit.