You said forever 27.rész

Háhh :D ezek az arcok :$

Louis

Nem tudom, mennyire sikerült lepleznem magamban azt a mérhetetlen vágyat, hogy a bőréhez érjek, de egy bizonyos ponton túl, már nem is láttam értelmét.

Összepillantások, elrejtett mosolyok, véletlen érintések. Ha valaki nagyon figyelt volna minket, láthatta volna, a halk, elnyomott sóvárgást.

De senki nem figyelt.

Mikor megérkeztünk, eltátottam a számat.

Mert én valóban egy szerény kis lakáskára gondoltam, ami még oké, de nem hittem volna, hogy a szerény kis kuckóhoz egy több hektáros erdő is tartozik, meg egy bazi nagy tó.

Mikor beléptünk, egy szépen berendezett egy teres szintbe ütköztünk. A fölső szinten pedig egy tágas szoba, meg mosdó. Egyszerű volt, mégis bájos.

Leraktam az ágyra Harry cuccát, majd hátrafordultam, hogy ránézhessek. A küszöbön állt, neki dőlve az ajtófélfának, és mosolygott.

-Olyan kicsi voltam, mikor utoljára jártam itt. – mondta, és az erkély felé indult.  – Akkor még nem volt erkély, de nagyon jó ötlet, mert rohadt jó a kilátás.

Kinyitotta az üvegajtót, és velem együtt kilépett, a friss, hűvös levegőbe. Pont a tóra lehetett látni, és engem is teljesen megbűvölt. Pirkadt.

Harry átkarolt hátulról, állát a vállamra hajtotta. Kissé neki dőltem, és a hasamon összekulcsolt kezeire tettem a kezem.

-Nem tudok élni nélküled. – hajtottam le a fejem.

-Én sem. – súgta a fülembe, amitől megborzongtam. Kicsit jobban megához szorított, én pedig élveztem a közelségét. Behunytam a szemem.

-Nem nézünk körbe kint? – kérdezte.

-Nem tudom… - nyögtem, és felé fordultam. – Mi lenne, ha itt maradnánk? – vontam fel a szemöldököm milliónyi lehetőséget elé tárva.

Megemelte az arcát, és úgy nézett le rám, fél mosollyal.

-Van időnk, addig maradunk itt, amíg csak akarunk. Nem hagyjuk se a srácoknak, se a médiának, vagy a managementnek, hogy innen most elrángassanak minket.

-Minden szabályt felrúgunk ezzel… - mondtam. Puszit nyomott a számra.

-Kicsit lázadunk. – mondta, és a derekamat simogatta.

-És a koncertek, meg ilyenek? – aggodalmaskodtam tovább.

-Majd mondanak valamit, hogy szabad napon vagyunk… szabad hónapon… - javította ki magát. Felnevettem.

-Nagyon szemtelen vagy! – közöltem vele, majd kikerültem, rácsaptam a fenekére, és elindultam lefelé – Verseny a tóig! – szóltam még hátra.

Harry

Nem tudom, hogy hogy érezhettem magam annyira felszabadultnak, de a világ most tényleg színes volt, rá kellett döbbenem, a hírnév volt, ami teljesen beszürkítette azt.

De most, hogy átlagos fiúkként viselkedtünk, minden tökéletessé vált.

Ha nem lennénk híresek, nem botránkozna meg a világ a szerelmünkön, úgy néznének ránk, mint két melegre, és nem úgy, mint Harryre mag Louis-ra a One Directionből, és nem akarnának megkövezni az érzelmeinkért.

Van egyáltalán ember, aki képes kontrollálni az érzelmeit? Ha van… hát, engem megtaníthatna rá…

Kezdett szúrni az oldalam, de csak futottam, most nem veszíthettem. Louis nevetve a vállamba csapott, és gyorsított. Már alig kaptam levegőt, láttam, ő is alig bírja, de egyikőnk sem állt meg.

Már csak pár méter volt, és a célt, ő érte el először. Lába belesüppedt a homokba a tó szélén, majd nevetve hátra feküdt, mellkasa emelkedett süllyedt. Ekkor érkeztem meg én, és hasonló állapotban rogytam mellé. A hullámok elértek a hajunkig, ami elég vicces érzés volt. Felé fordítottam az arcom, és beletúrtam a hajába.

-Csaltál! – közöltem.

-Nem is! – ült fel mellettem felháborodva, de csak nevetett, ahogy nem hagytam tiltakozni.

-Csaltál, igenis csaltál, előbb indultál, felkészülni sem tudtam! – kiáltottam őt túl.

-Nem! – kiáltotta közben többször is.

-De igen! Mindenki tudja, hogy gyorsabb vagyok nálad! – közöltem még vele, és én is felültem.

Louis felnevetett.

-Mi van? – kérdeztem lesajnáló hangnemben.

-A hajad… - mondta. Én meg oda emeltem a kezem, és kitapogattam.

Ekkor a tarkómhoz ért, és közel húzott magához. Megcsókolt, én pedig erőszakosan visszacsókoltam.

-Ha valaki észrevesz, lefotóz, fölnyomja a netre? – hajolt el tőlem.

-Akkor legalább már csak közölnünk kell, hogy ez nem photoshop. – mosolyogtam, megfogtam a kezét, és felhúztam.

Megnyugodtam, hogy következmény nélkül sétálhattam vele kézen fogva. Ilyet soha nem tehettem. Összefonta az ujjait az enyémmel, miközben ráléptünk a hosszú stégre, és lassan végig sétáltunk rajta.

Louis

Fogta a kezem, simogatta a kézfejem, én meg csak mosolyogtam lehajtott fejjel. Minden annyira tökéletes volt. Soha, soha, de soha nem akartam ennél jobban megmozdulni. Csak csendben, kézen fogva sétálni.

Ebbe ő csúnyított bele, mikor hirtelen csak megfogott, és belelökött a vízbe. Hamar felbukkantam alig kaptam levegőt, ahogy a hideg víz átáztatta a ruháimat. A hasát fogta, úgy nevetett.

-Ez olyan ismerős. – guggolt le a stég szélén nevetve, előttem. Megfogtam a csuklóját, és lerántottam. Hamar feljött, megrázta a haját, én meg néztem, ahogy a vízcseppek kirepülne belőle, és ahogyan átvilágítja őket a hajnali fény.

Kellemetlen tudatra ébredtem rá minden másodpercben: szerelmesebb vagyok, mint valaha…

Hátrasimította a haját, és a képembe fröcskölt. Kissé elúsztunk a stégtől. Élveztem, hogy az egész tó, egyedül a miénk. Lerúgta magáról a cipőjét, és kihajította még a stégre.

-Nem veszed le? – vállat rántottam. Nem láttam feltétlenül szükségesnek. A lábam éppen leért, én pedig megálltam közvetlen előtte. A szájára tapasztottam az enyémet, kezeim közé fogtam vizes arcát. Visszacsókolt, a gyomrom pedig csak liftezett. Próbáltam még közelebb férkőzni hozzá, de ez addig nem ment, míg kezét a hátamról, lassan a fenekemre nem csúsztatta, és úgy vont közel magához. Kicsit felnyögtem, de úgy tűnt a mosolyából ítélve, hogy ő tisztán hallotta.

Harry

Megfordult a fejemben, hogy talán jobb ötlet lett volna a szobában maradni. Közel volt. Mégsem éreztem elég közel. Elszakadt tőlem egy pillanatra, és lábait a csípőm köré fonta.

Elmagyarázhatatlan érzés volt. Mosolygott rám, én pedig néztem a szempillájáról lecsöppenő vízcseppet, ahogy végig folyik az arcán, elér az ajkaira. Ajkainál leragadtam.

Most én nyögtem bele a csókba, ahogy még közelebb szorította magát hozzám.

Többet, ennél sokkal többet akartam, és éppen ezért szakadtam el tőle. Kezénél fogva kijjebb húztam őt, ő pedig csak vigyorgott, és utánam indult.

Kifulladva feküdtünk végig a parton, ő pedig fölém gördült. Az átázott ruhák miatt, teljesen olyan volt, mintha nem is lennének közöttünk. Átvetette rajtam a lábát, rám ült és felhúzott magához.

Az egész túlvilági volt, én pedig úgy vigyorogtam, mint egy fogyatékos, de nem érdekelt.

-Őhm…- mondta, de nem folytatta.

-Igen? – simítottam félre a haját a szeméből.

-Minden percben… minden másodpercben a számra jön, hogy szeretlek. – mondta.

-Velem is így van. – mosolyodtam el, és hozzábújtam. – Veled szeretném leélni az életemet, együtt megöregedni, és soha sem veszekedni. – suttogtam a mellkasának szorított arccal. – megrémiszt a tudat, hogy ez talán nem fog bekövetkezni.

-Nem tudom. – sóhajtotta, és eltávolodott, hogy rám nézzen. – Nem akarok erre gondolni. Addig fogunk küzdeni egymásért, amíg tudunk.

-Örökké.

-Örökké. – bólintott. – Nem számít mások véleménye, amíg velem vagy…. Basszus, sosem voltam még ilyen flegma! – csattant fel, amin elvigyorodtam.

-Csókolj meg. – kértem. Egyből rám tapadtak az ajkai, a kezeim a derekára csúsztak. Akartam a folytatást. Szükségem volt a folytatásra…