You said forever 21.rész

Huhh, hát nagyon, most nagyon nagyon boldog vagyok, mert reggel arra keltem, hogy van 12 komment, és ezzel komolyan feldobtátok az egész napomat!

Jó olvasását!! ^^
Harry kezét nézzétek :$

Louis

Nem tudom mi ütött belém, de normális esetben ilyet nem teszek…

Viszont most biztosítani akartam róla, hogy én nem fogok visszavonulót fújni. Nem tudtam mire gondol, vagy egyáltalán mit érez, és csak az járt a fejemben, hogy esetleg túl béna vagyok én ehhez. A teste felemelkedett rólam, (ám hozzáteszem, a kezem még mindig a nadrágjában volt). Homlokát az enyémhez illesztette, és mereven bámult a szemembe. Egyikőnk sem mozdult, és ez így egy elég kellemetlen pillanat volt.

Éreztem, ahogy remeg, és szaggatottan veszi a levegőt. Behunyta a szemét.

-Úristen, Lou… - ejtette ki a nevemet. És nekem fogalmam sem volt, hogy ez a jó értelemben vett Úristen, Lou, vagy az engedj el, különben levágom a kezed, Úristen Lou…

Egyszer csak megmozdította a csípőjét felém, és megcsókolt. Itt már tudtam, hogy ez csak a jó értelemben lehetett.

Harry

Csak arra tudtam gondolni, hogy hozzámért. Annyira beködösült az agyam, hogy tulajdonképpen az érintését nem is éreztem, csak azt, mikor kihúzta a kezét a nadrágomból, és végig simított a hasfalamon. Megfogtam a kezét, és összefontam vele az ujjaim.

-Szeretlek. – súgtam. Zaklatottan felnevetett.

-Szólj rám, ha valamit rosszul csinálok! – mondta és a nyakamba temetkezett. Ugyan nem néztem az arcára, tudtam, mennyire zavarban van.

-Nem tudod rosszul csinálni. – nyugtattam meg, és beletúrtam a hajába. – Csak egy hátul ütője lehet a tetteidnek. – tettem még hozzá. – Nem fogok tudni megállni.

-Jó lenne, ha végre egyikőnk sem tudna megállni! –mondta erőszakosan, és fordított rajtunk. Most ő volt fölül. Éreztem, ahogy zakatol a szíve, és szinte teljesen egyszerre ver az enyémmel. Lerántotta a felsőmet, amin kissé megilletődtem, de cseppet sem volt ellenemre. Babrálni kezdett a nadrágommal, én pedig csak néztem őt, ahogy ül az ölemben, haja előre lóg, és eltakarja a szemét, ajkát harapja, ujjai a nadrágomon motoszkálnak. Odanyúltam, hogy segítsek hamarabb megszabadulni tőle, mert az érintése óta ez a nadrág nagyon feszesnek tűnik. Elemelkedett rólam, én pedig lehajítottam magamról a nadrágom, és visszahúztam őt magamra. Felültem, és megcsókoltam. A végtelenségig tudtam volna csókolni, de elszakadt tőlem, viszont nem sokáig, mert ajkait hamarosan a nyakamon éreztem. Éreztem, hogy én innen már nem fogok visszafordulni.

Louis

Jó érzés volt tudni, hogy örömet okoz neki az érintésem, és imádtam látni, ahogyan elveszti a fejét.

Szívtam a nyakát, és próbáltam egyszerűen csak jó érzést okozni neki, anélkül, hogy én is teljesen elszállnék, mert ha mindketten megtesszük, itt valaki ismét megsérül. Próbáltam bebeszélni magamnak, hogy nem indít be, ahogy halkan nyögdécsel alattam, és hátraveti a fejét, de mire észbe kaptam, már mozgott is. Egy dolog motoszkált a fejemben: meg fog történni.

Nem láttam vagy hallottam rajta kívül semmit, nem tudtam mennyi az idő, vagy milyen az időjárás kint, csak a kétségbeesett lökéseit éreztem. A vállára hajtottam a homlokom, kapaszkodtam belé és vele mozogtam.

Remegtek az ujjai, ahogy benyúlt a fölsőm alá, majd lassan lehúzta rólam, amiben készségesen segítettem neki, még a nadrágomat is kikapcsoltam. Ledöntött az hátamra, és gyöngéden beleharapott a nyakamba.

Felnyögtem. Nem láttam értelmét visszafogni magam. Ha én szeretem hallani a nyögéseit bizonyos tetteimre, akkor ő is. Ám ő nem fogta vissza magát, én pedig nem akartam sikítani. Egyre lejjebb haladt a csókjaival, én pedig markoltam a haját.

Lassan már tükörbe sem mertem nézni, mert a bőröm olyan volt, mint akin bomba robbant. De engem felizgatott a fájdalom, amit Harry okozott nekem. Éreztem a fogait a hasam alsó részén, rémesen közel, és ahogy profi mozdulatokkal szívja a bőröm. Egyszerűen kész lettem volna arra is, hogy most rögtön megerőszakoljon. Lerúgtam magamról a nadrágom, és hangosan felnyögtem, mikor már csak az alsónadrágot éreztem kettőnk közé állni.

-Veled akarok lenni. - hallottam a hangját, ahogy visszakúszott hozzám, és megcsókolt.

-Nem állít meg senki. – súgtam vissza.

Egyik keze simogatni kezdte az oldalamat, amitől tiszta libabőrös lettem. Önkénytelen emeltem meg felé a csípőmet, amit ő egyből viszonzott is. A torkomon akadt a nyögés, csak a sóhajait hallgattam. Keze végigsiklott a mellkasomon, le a hasamra, és elérte az utolsó akadályt: az alsónadrágomat. Tétován birizgálta a szegélyét, mintha nem lenne biztos a dolgában. Lenéztem a kezére, és a látvány hogy ilyen kínzóan közel van ahhoz a helyhez, ahol a leginkább szükségem lenne az érintésére, felidegesített. Lelöktem őt, ás rámásztam. Felnevetett.

-Direkt csinálod igaz?

-Talán, talán nem.

-Csak vigyázz! – utasítottam, ő pedig hátravetette a fejét, mikor megérintettem őt ismét.

Harry

Ez nadrágon keresztül is őrjítő volt. Éreztem, ahogy ég a testem, és nem tudtam mit tegyek még, hogy ez még jobbá váljon.

Simogatni kezdett, és felnézett a szemembe. Megfogtam a kezét, de igyekeztem nem akadályozni a mozdulatokban. Felcsúszott hozzám, és arcomhoz szorította az arcát. Átkaroltam. Éreztem, ahogy megragadja a nadrágomat. Hevesen vert a szívem, mert bármire kész voltam. Idejét sem tudtam, mikor voltam utoljára ennyire kemény.

Kínzóan kívántam az érintését, amit már csak ez a ruhanemű akadályozott. Megfogta és…

Megcsörrent a mobilom. Csak csörgött, csörgött, és csörgött.

Mi pedig bámultunk egymás szemébe.

-Nem hiszem el! – ordította, és legördült rólam, homlokára csapott, másik kezével magát fogta. Hevesen lihegtem, és ültem mellette. Nem hagyhatjuk abba itt, ez… ez… ellent mond a hitemnek! – jó, természetesen nem, de kalapált a szívem, lüktetett az ágyékom, és ahogy ő sem, én sem tudtam levenni magamról a kezem. Itt nem érhet véget, végig akarom csinálni.

-Nyomd ki, vagy kapcsold ki, vagy akármi! – nyögte és mozogni kezdett a keze. Csak eltátott szájjal bámultam rá, a szájára, amit beharap, pirosló arcára, majd vissza a kezére.

Bármilyen régóta is ismerem, és bármilyen nyilvánvaló, hogy ilyet szokott csinálni, úgy bámultam rá, mintha egy angyalt látnék… - egy rohadt tüzes angyalt.

-Lou… - suttogtam, ő pedig rám nézett. Csak bámultunk egymás szemébe, én pedig úgy éreztem, a halálomon vagyok. Bazmeg, a kéjbe fogok belehalni! – gondoltam.

Felpattant, és megcsókolt.

-Ezt most csinálhatnád te, - biccentett le, én pedig hol le, hol a szemébe néztem, a szám is kiszáradt. – ha nem csörögne még mindig az a rohadt telefon.

Nagy csönd állt be (ha nem számítjuk a még mindig csörgő mobilomat) és csak meredtünk egymásra. Mosoly bujkált a szája szegletében, én pedig nem bírtam tovább, felnevettem.

-Na jó, felveszem. – mondtam, és próbáltam felállni, de begörcsölt a hasam, és mint egy rakás szerencsétlenség a földön végeztem.

Louis hangja törte meg a gondolkozásomat, ami arról szólt egyébként, hogy „Nem tudok járni, ha merevedésem van?”

-Mit csinálsz? – kérdezte nevetve.

-Nem tudok felállni! – mondtam kínosan, de már én is nevettem.

-Ahh! – hallottam, ahogy felnyög és hátradől az ágyon. – Végem.

Felnyújtózkodtam, és levettem a telefonom az éjjeli szekrényről, ami fogalmam sincs, hogy miért nem az ágy mellett van, biztonságos, elérhető távolságban…

-Hallo? – szóltam bele, megerőltetve a hangom.

-Végre! – hallottam Liamet. – Azt hittem, soha nem veszed föl!

-Én is. – mondtam.

-Zavarok? – kérdezte, hangjából gúny csöpögött.

-Nem. – mondtam közömbösen amennyire csak tudtam.

Louis

-És? Majd bemegyek este… most nem érek rá… ahh, jól van. – hallgattam Harryt, és igyekeztem lehiggadni. Lerakta a mobilt, és visszamászott az ágyra.

-Anna felébredt. – mondta, és vette föl a gatyáját. Elhúztam a szám. Pokolra kívántam azt a csajt.

-És? – kérdeztem.

-És be kell mennünk. – mondta, és én azon kaptam magam, hogy ő már teljesen fel is öltözött. Kelletlenül nyúltam a nadrágomért és a fölsőmért.

-Jól van… - mondtam halkan. Szerintem én már teljesen lemondhatok arról, hogy mi valaha is együtt leszünk. De hogy Anna miatt kellett abbahagynunk, az teljesen felnyomta bennem a pumpát.

Harry épp állt föl az ágyról, de én visszahúztam magam mellé. Lenézett a szemembe, én pedig lehúztam az arcát magamhoz, majd mélyen megcsókoltam.

Tudtam, hogy meg kéne szakítani a csókot, különben mi nem megyünk sehova, de nem voltam rá képes.

Viszont ő igen.

-Sajnálom. – suttogta, majd még egyszer megpuszilt, és felállt.