You said forever 12.rész

Úristen, úristen, sikerült átvernem a bratyóm, és most tök jó kedvem van, tehát úgy gondoltam, felrakok még egy fejezetet ma ;)

Remélem nektek is annyira fog tetszeni,mint nekem. Viszont valószínű, hogy pár napig most megint nem tudok feltölteni. Nagyon sajnálom, de igyekszem megoldani! Ígérem. :)

Jó olvasást!

(egyébként annyira érdekelne, hogy miket suttog Harry állandóan Louis fülébeee :$)

Harry

Zavartan ébredtem, és alapból bal lábbal, ám mikor Louis (még mindig) bántott arcát megláttam, csak nyögtem egyet, és visszadőltem az ágyba.

-Nem akarok fölkelni. – suttogtam merev tekintettel a plafont bámulva. Erre Louis felpattant mellőlem, majd gúnyos hangon megszólalt.

-Furcsa, pedig vártam, hogy szerelmes ködbe burkolózva lelépj azzal a Rachellel!

-Louis! – szóltam rá a kelleténél dühösebben, és felültem. El tudtam képzelni magam, milyen csapzottan festek. Nyolc óra, nekem pedig egy óra múlva már a randin kéne lennem.

-Mi az? – kiáltott rám ideglelten a fürdőszoba ajtóból.

-Semmi! – ordítottam vissza.

-Jó! – vágta be maga mögött az ajtót, hogy az egész lakás belerezgett…

Remek! – gondoltam. Már megint veszekszünk. Legközelebb megfogadom Liam tanácsait, esküdtem meg magamban. Tényleg csak elrontottam Rachellel mindent. 

VAGY Louis reagálja túl. VAGY én vagyok a pöcs. VAGY mindkettő.

De megzavar, hogy erősen ver a szívem, mikor hozzám ér, kívánom, az érintését, a hangját és a szeretetét. Foghatom én arra, hogy a legjobb barátom, és hogy három éve elvesztettem őt, de ez mind még semmi ahhoz képest, ami igazából van. Félig sem igaz.

Mert, bármennyire is megijeszt, és kiveri nálam a biztosítékot, a teljes igazság az, hogy akarom őt testestül lelkestül. Hogy ő az egész életem.

Hogy érzem a bizsergést a hasamban, (amit mondjuk, egy lány biztos pillangóknak nevezne, de szerintem maradjunk a bizsergés kifejezésnél.) mindig, mikor vele vagyok. Remeg a lelkem, mikor mosolyogni látom, és összezúznak a könnyei.

Tudom, csak nem vallom be magamnak, hogy hiányolok valamit a kapcsolatunkból. Őt. Magamat. Kettőnket együtt.

Mert nem azért találkoztam vele, hogy barátok legyünk. Amióta ismerem, mindig többek voltunk. Szerintem, már a szívünk is együtt ver. Az enyém legalábbis biztos megállna az övé nélkül.

Most pedig készülök lelépni egy jött ment kiscsajjal, akivel menekülni akarok biztonságtalan gondolataim elől, és ezzel megbántom azt, akit legszívesebben csak ölelnék.

Louist.

Ám, mikor kijött a fürdőből, és elejtett felém még néhány hihetetlenül idegesítő megjegyzést, képes lettem volna a torkának ugrani. Húsz perc alatt elkészültem, és feltéptem az ajtót, hogy ne kelljen vele egy légkörben lennem.

Véreres szemekkel caplattam ki a nappaliba. Ahol Liambe és Niallbe botlottam. Élből fordultam is vissza. Hát nincs ebben a rohadt lakásban egy szerelem-mentes hely?

-Mindjárt jövök. – suttogta Liam Niallnek, és hallottam, ahogy utánam lépked. Megálltam, mert nem szükségeltetik, hogy utánam jöjjön.

-Harry.

-Liam. Ne mondd, hogy igazad volt.

-Miért, igazam volt? – vonta meg a szemöldökét. Nagyot sóhajtottam.

-Nem akarok róla beszélni, Louis egy pöcs, ha meg van sértődve. – mondtam, és indultam ki az utcára.

-Harry! – kiáltott utánam.

-Mi van?! – fordultam hátra.

-Emlékezz, hogy a te hibád.

-Köszönöm, Liam, ha bajom van, egyből hozzád jövök legközelebb. – gúnyolódtam, és kiléptem a kapun. – Most pedig randim van a tópartnál, ha nem haragszol.

-A tóparthoz hívtad el?

-Bajod van vele? – csaptam is be a kaput magam mögött.

Pár méter után pedig megbántam, és vissza akartam menni, tanácsot kérni tőle. Arra kérni, hogy ha legközelebb idegesnek lát, legyen szíves, kössön ki egy cölöphöz szájkosárral a pofámon.

Egész úton Lou-n járt az eszem, és igyekeztem minél jobban bele élni magam a helyzetébe. Szörnyen érezheti magát…

Louis

Mikor Harry lelépett, eszem ágában sem volt utána menni. Öt perc múlva viszont lehiggadtam és csak utána akartam menni. Fel is álltam, és tétován kisétáltam a szobából. Zaynbe ütköztem.

-Mi a baj? – kérdezte.

-Tudtok mást kérdezni? – vontam fel rá a szemöldököm.

-Oké. Mi történt? – kérdezte másképpen a sablonkérdést. Egy sóhajtás közben válaszoltam, miközben lassan kikerültem őt.

-Belé szerettem.

Nagyon nem izgatott, hogy ki hallotta, és ki nem, tudom, hogy bennük tökéletesen megbízhatok. A legjobb haverok a világon. Bár mostanában nem sokat beszélgettem velük mélyrehatóan. Hátra néztem Zaynre.

-Zayn... Majd mesélek. – rám mosolygott és bólintott. Kisétáltam a bejárat ajtón. Borús idő volt, sötét felhők gyülekeztek az égen, teljesen felborzolta a szél a hajam.

-Lou! – hallottam Liam hangját mögülem.

-Nem tudod, merre… - kezdtem

-Dehogynem. – vigyorgott. – A tópart.

Úgy futottam, hogy szúrni kezdett az oldalam. A szám kiszáradt, a fülem sípolt, és kezdett lefagyni. Rohantam, és csak reméltem, hogy jó irányba megyek, az ősvény-labirintusban.

Pár perc múlva, mikor már alig kaptam levegőt, megérkeztem. Láttam is őket.

Nagyot kellett nyelnem, hogy ne érezzem a lelkembe maró fájdalmat, ahogy látom őket egymás mellett ülni egy padon. Egy dolog boldogított, hogy ide láttam, Harry nem vidám. Feléjük lépdeltem hátulról. Ideje, hogy a sarkamra álljak.

Erősen csaptam le két tenyerem a pad támlájára, ők pedig ijedten rebbentek szét. Harryt néztem, ő pedig engem.

-Mit csinálsz itt…? – csillant meg a szeme, de nem válaszoltam, csak a csajra néztem.

-Sicc! – mondtam neki. Harry szemöldöke a magasba szökött, csak úgy, mint a lányé. Mélyen felháborodott.

-Tessék? – nézett rám döbbenten, és beképzelten.

-Mondom, állj fel, és tipegj szépen haza! – vontam rá össze a szemöldököm. Harry felkuncogott. Rachel döbbenten bámult egyszer rám, egyszer pedig a göndörre.

-Harry? – szólt hozzá hisztérikus hangon. Harry vállat rántott, és lenyelte a nevetést.

-Hallottad. – mondta. Erősen vert a szívem, kissé szédültem is, amint meghallottam, hogy nem engem, hanem a csajt küldi el.

Aki fel is pattant, és dühödten távozott. Nagy levegőt vettem, és lepattantam Harry mellé. Most vettem csak észre, milyen szűk is ez a pad. Harry felém fordulva ült, de én csak hátra dőlve meredtem a tóra, lihegve.

-Ugye tudod, hogy most rontottad el HETEDJÉRE egy huzamban a randimat. – felé néztem, majd vissza a tóra.

Felnevettem, és rákönyököltem a támlára.

-Ja. Tudom. – rántottam vállat. Mikor éreztem, hogy még mindig engem néz, felé fordultam.

-Miért jöttél utánam? Ne mondd, hogy ő sem való hozzám, még nem is ismered. – állított kész tények elé. Nagyot nyeltem.

-Pedig tényleg nem való hozzád. – egy ideig nem válaszolt.

-Lassan kezdem úgy érezni, hogy… - elakadt a szava, én pedig nagyon szerettem volna tudni, hogy akarta folytatni.

-Hogy? – kérdeztem.

Ám ekkor felém hajolt, megragadott a tarkómnál, és közelebb húzott magához. Ijedten és zavartan meredtem a szemébe. Elvigyorodott.

-Hogy rajtad kívül senki nem illik hozzám. – ült bele az ölembe. Levegőt sem kaptam, mikor az ajkai megtalálták az enyémet. Tágra nyílt szemekkel meredtem még mindig rá, majd karjaimmal lassan még közelebb vontam magamhoz. Csodálatos volt. Csodálatos érzés volt érezni őt, az ajkait az enyémeken, az illatát, és hogy itt ül, rajtam. Könny gyűlt a szemeimbe, amit ebben a pillanatban elképesztő nevetségesnek éreztem.

Nem sokat gondolkoztam azon, helyes-e amit teszünk, nem gondoltam rá, hogy most törtük át a határvonalaink. Csak csókoltuk egymást.

Harry

Hevesen vert a szívem, mintha futottam volna.

Nem tudtam, mit érez. Nem tudtam, akarja-e, vagy sem. De mikor mélyített a csókunkon, tudtam, hogy nincs ellenére.

-Úristen – sóhajtotta két csók közt. Beletúrt a hajamba, én pedig neki dőltem, és mikor éreztem, hogy ez nem lesz elég, elhúzódtam tőle. Megrökönyödve bámultunk egymás szemébe. Régen éreztem magam ennyire magasan.

-Rég volt. – suttogtam letörölve egy könnycseppet az arcáról.

-Túl rég. – bólintott, és az enyémhez illesztette az ajkait ismét.

-A tökéletes első csók… megint. – suttogta a nyakamba.

Hevesen vert a szíve, miközben kapaszkodott az idősebb vállába, aki nem tudta, merre vannak a határok, csak a társával szeretett volna lenni. Nem tudta még, hogy hol kell leállni, nem tudta, mit szabad és mit nem. Át akarta lépni a határokat.

Lágyan az ágyra döntötte Harryt, testével neki feszült. Ez más volt, mint az eddigi játékaik, több volt a nyaka köré fonódó birtokló karok jelentése, mint ez előtt.

Mást jelentett a két szem összekapcsolódása. Louis zavart, gyors puszit adott Harry arcára, majd még egyet kicsit közelebb az ajkaihoz. Tétován néztek a másik szemébe, mikor Harry megemelkedett, és szájon csókolta őt.

Más volt a csók íze, mint amit eddig megszoktak. Más volt a gyomor remegése, mint mikor lányt öleltek. Mert a világot jelentették egymásnak, és most megoszthatták egymással a világ minden tettét, együtt élhették át azokat.

-A tökéletes első csók. – suttogta a másik ajkaiba Harry.

-Állj… - lihegte Louis lehunyt szemmel, és próbált lehiggadni. Harry maga alá gyűrte.

-Nem kell visszafognod magad. – mondta, és újból megcsókolta. Nem is álltak meg még egyszer, míg nem volt muszáj.

Harry

Este elérte a vihar Chesire-t, és úgy tombolt, ahogy az érzelmeim. Az ablakban álltam Louis ágyrésze mellett. Hagytam, hogy a hideg levegő lehűtse égő testemet, azt a furcsa, legyűrhetetlen tüzet, amit három éve nem érezhettem már.

Louis csókjának utóhatását.

Az elmémbe hasított valami. Épp nyitottam szóra a szám, mikor Lou az ágyban fekve kinyúlt, és magára húzott. Felnevetett, ahogy átestem rajta.

-Én voltam az… igaz?

-Ki? –kérdezte összevont szemöldökkel.

-Aki Hannah és Eleanor között volt. – jelentettem ki magabiztosan.

Egy ideig csendben maradt, és csak bámult rám. Lesütötte a szemét, és bólogatni kezdett. Száguldott a szívem, kiszáradt a szám.

-Senkivel nem voltam még olyan boldog, mint veled, Haz.

Sóhajtanom kellett, mert ez már több volt a szívemnek, mint amennyit kezelni tudtam volna. Mire észbe kaptam, lassan felém hajolt. Megcsókolt, és olyan gyöngéd volt, hogy nem is, vagy csak alig éreztem az ajkait. Félrehajolt, és csak bámult rám a sötét szobában, amit néha villám világított meg.

Erőszakosan visszacsókoltam.

-Ígérd meg, hogy sosem hagysz el!

-Ígérem. – mondta sietősen, elhadarva, kurtán, éppen hogy csak eltávolodva a számtól, majd közelebb vont a derekamnál fogva, és az ágynak szorított. Végig simított az arcomon, vállamon, beletúrt a hajamba. Ezt a szenvedélyt pedig olyan rég nem éreztem, hogy belenyögtem a csókba.

Ajkain egy fantasztikus mosoly jelent meg, anélkül tudtam, hogy az, hogy eltávolodtam volna a szájától, és ránéztem volna… az ő mosolya mindig fantasztikus…