You said forever 14.rész

Louis

Vidám voltam, igazán, teljesen vidám. Fájt a sebem, ahol felszakította Harry a bőrömet a fogaival, kicsivel a mellkasom fölött, a kulcscsontomnál, de ez édes fájdalom volt, mert ahányszor megfájdult, éreztem Harry minden egyes érintését a testemen, ahol hozzám ért, hallottam a kéjes nyögését a fülemben. Elképesztett, hogy ekkora hatással voltam rá. Nem láttam még őt ennyire elragadtatva.

Szerettem volna beszélni Zaynnel, ahogy megígértem neki, közben pedig ott lappangott bennem, hogy Harryvel akarok lenni. – aki könnyebben elérhető volt, mint Zayn, hiszen itt feküdt mellettem az ágyban, Zayn pedig isten tudja hol volt…

Csöngettek. Meglepődtem, mert nem vártunk vendéget, legalábbis, én nem tudtam róla.

Harry

Épp emeltem a kezem, hogy megfogjam a barátom kezét, mikor csöngettek. Felvont szemöldökkel ültem fel.

-Ki az? – kérdezte tőlem Louis.

-Ja. Őhm… lehet, hogy nem említettem… - néztem rá hátra. – Gemma meghívta hozzánk valamilyen ismerősét, nem tudom pontosan.

Mikor lementünk a fiúk épp javában kapták Gemmától a fejmosást, amit én már túl jól ismertem, gyerekkorunkból.

-Tehát amíg Mrs. Hauptmann és lánya nálunk tartózkodik, ti csupa bű és báj lesztek. Világos?

-Ez természetes. – vágott egy tündéri mosolyt Lou, mikor beálltunk a fiúk mellé. Olvadó szívvel néztem, ahogy mosolyog.

-Gemma, mikor azt mondtad, hogy ismerősök jönnek, nem gondoltam, hogy Mrs. Hauptmannt hívtad meg… - vágtam egy fanyar képet.

-Miért, ki ez a Mrs. Haupt-izé? – kérdezte Niall, de nem kapott választ.

-Nem hívtam, hanem hívatta magát. Ahogy mindig… - újabb csöngetés hallatszott. Egy türelmetlen csöngetés…

Szemet forgattam, és az ajtó felé sétáltam. Mikor kinyitottam, egy igencsak megöregedett nőt láttam az ajtóban állni, meg még valakit mögötte, de nem vele foglalkoztam, hanem Mrs. Hauptmannal, aki most már tényleg úgy festett, mint egy sárkány. Anyu hat éves koromban mindig azt emlegette, hogy tizenöt év múlva, olyan lesz, mint egy sárkány. Most csak meredtem rá, mert tényleg…

Kijjebb nyitottam neki az ajtót.

-Ohh, Harry drágám! – hallottam meg a keserű, összekeverhetetlen hangját. – Te hogy megnőttél!

-Ja.

-Ja? Milyen modor ez?

-Modern. – suttogtam, miközben hátat fordítottam neki. Csak én engedhettem meg magamnak ezt a hangnemet, mert Mrs. Hauptmann mindig arról álmodozott, hogy majd felnövök, és feleségül veszem a lányát...

A fiúk felé sétáltam, mindannyian meglepetten, tele érdeklődéssel a tekintetükben bámultak mögém.

-Mi van? – kérdeztem, miközben megfordultam. És Mrs. Hauptmann háta mögött egy… lányt pillantottam meg.

Csak meredtem rá, mert én ilyen lányt még csak a hollywood-i filmekben, és posztereken láttam. Esküszöm. Nagyon… vonzó volt.

A fiúkra néztem.

Liam Niallre pillantott, és óvatosan az ujjai közé fogta a másik kezét. Meglepett a gesztus, és arra gondoltam, amit Zayn mondott nem rég, hogy Niall sokkal szabadosabb mint Liam, aki viszont már szeretne letelepedni.

Zayn még mindig csak bámult, ijesztően éhes tekintettel. De ami elszomorított, az Louis hasonló tekintete volt… A számba haraptam, és mellé sétáltam. Végre pislogott kettőt, és becsukta a száját…

Oké, Harold. – mondtam magamnak. – Te is megnézted, szóval, nyugi!

-Szóval kik is ők? – kérdezte tőlem Louis felém sandítva.

-A nő, akitől béreljük a házat gyermekkorom óta. És… a lánya, akit csak egyszer láttam hat évesen, de akkor… - haboztam, milyen szóval éljek. –még nem nézett ki ilyen jól.

-Ühüm. – bólintott, majd mikor a nő és Gemma beszélgetésbe elegyedtek, Zayn szárnya alá vette a lányt, akit egyébként Annabel Hauptmannak hívtak, Lou felém fordult. Átkarolta a derekam, és magához húzott. Verdeső szívvel öleltem vissza, és arcomat a nyakába szorítottam, hogy mélyen magamba szívhassam az illatát.

-Nyugodj meg. – suttogta.

-Nyugodt vagyok. – hazudtam. Eltolt magától, és a szemembe nézett. Azt kívántam, bár elmondaná, mit érez irántam, és hogy mit gondol rólam. Azt kívántam, bár azt mondaná, „Téged szeretlek. Te kellesz nekem.”

-Kicsit sem vagy az.

Lesütöttem a szemem, és nem néztem rá. Annát néztem, aki Zayn válla felett engem nézett. Gyűlölködő pillantással néztem vissza rá, majd jó látványosan, meggyőződve, hogy ő is látja, megcsókoltam Louist. Lássa csak, hogy se ő, se én nem vagyunk a játékszerei. Lou az enyém, én pedig az övé. Ő pedig ebbe nem szólhat bele, hiába olyan szemre való a hosszú, vékony lába, milyen fantázia-megmozgatóak a telt idomai, és nem számít, milyen szép arca van.

Viszont ledöbbentett, hogy csak úgy tudtam még csók közben is levenni róla a szemem, hogy Louis eltakarta őt előlem.

-Mi volt ez? –tolt el magától. – Megy köztetek valami gyermekkori versengés?

-Mi? Dehogyis… - akartam magam összeszedni, de folyton csak a lányt bámultam.

-Nem akarok részt venni benne… - arca semmit nem árult el, de láttam szemében a mély bántottságot. Megbántottam… már megint! Utáltam ezt. Ismét csak a lábamat fürkésztem, mert nem tudtam rávenni magam, hogy a szemeibe nézzek.

Louis

Az, hogy nem nézett a szemembe, csak még jobban megerősítette a gumót a torkomban. Nem tudtam többet beszélni, de nem is volt mondani valóm a számára.

Hátat fordítottam neki, és a többiekhez sétáltam. Harry utánam indult, és mikor odaértünk, megfogta a kezem, de én kihúztam az övéből. Éreztem, mennyire megijedt ettől a gesztusomtól, nem kellett odanéznem ahhoz, hogy lássam meghökkent tekintetét, és hogy összeszorítja a száját, göndör haja árnyékába menekül. Lehunytam a szemem, hogy kiűzzem a negatív gondolatokat az elmémből.

Gemma Harry felé fordult.

-Harry, nem viszed el bemutatni Annának a környéket? Olyan kicsi volt, mikor utoljára itt volt. – itt Annabelhez fordult. – Szerintem már semmire nem emlékszel.

-Semmire. – mosolygott Harryre a lány, én pedig ki akartam verni az összes hófehér fogát.

-Harry? – kérdezte Gemma. Én is ránéztem, ő pedig épp felnézett rám. – Csak egy fél órára, járjátok körbe a környéket, oké?

-Persze. – mondta, én pedig gyorsan félrenéztem. Nem akarok mindenki előtt drámázni vele.

Gemma később elvonult a nővel, Harry pedig úgy távozott Annabellel, hogy a lány belé karolt.

Zayn, Liam, Niall és én pedig a nappaliban ültünk le.

-Szóval, akkor most mesélsz?

-Őhm. – volt a reakcióm. Mind hárman érdeklődve vizslattak engem.

Lényegesebb részeket felvázoltam nekik, és elmeséltem még néhány apróságot. Liam és Niall jót nevettek, azt mondták, nagyon kezdőn viszonyulunk egymáshoz.

-Ne hagyjátok, hogy megijesszen a gondolat, hogy másképp kell kezelnetek egymást, mint ahogy kezelnétek. – javasolta Niall. Először nem igazán értettem.

-Igen, velünk is ez volt az elején. Új volt, és sok mindent elcsesztünk, mert megijedtünk a saját vágyainktól. – bólogatott Liam.

-Én ehhez nem tudok hozzá szólni. De tudom, hogy Harry milyen. Biztosítékot akar. Meg nyugalmat. – mondta Zayn, a szemembe nézett. Ha nem tette volna, akkor is tudtam volna, hogy igaza van. – Te pedig nem mered teljesen kimutatni az érzéseid.

Egy ideig nem válaszoltam.

-Szeretem őt. Három éve viszont…

-Más volt? – fejezte be Liam.

-Teljesen! – vágtam rá. – Akkor mindent jól csináltunk, értitek? Semmit nem agyaltunk túl, és nem volt se féltékenység, se dráma. Igaz, meg sem tudtuk nevezni, mi van köztünk, de volt az a masszív valami, ami összeláncolt minket. Nem haverok voltunk, de még csak nem is legjobb barátok. De nem is szeretők. Teljesen külön csoportot képviseltünk.

-Tudjuk. – mondta Niall és Liam, mint két ikerpár, viszont ahogy rájuk néztem, feszültséget láttam köztük. Mintha megint nem mennének a dolgok rendben. Niallnek komolyodnia kéne Liamhez.

-Most viszont éppen, hogy újra úgy kezeltük egymást, mint barátok, rádöbbentünk, hogy ez nem az, ami volt három éve. – mondtam.  - De most, hogy a másik értelemben is együtt vagyunk… hát ez sem az.

-Hallottad, amit mondtam, Lou? – szólt közbe Zayn. – Csak biztosítsd az érzelmeidről. Ez rengeteg mindent rendbe hoz.

-De…

-És ne agyaljátok túl a dolgot.

-De…

-Csak csináljátok, amit akartok, és…

-Állj! – szóltam közbe. Liamék felé néztem, de egyelőre nem szólaltam meg, csak sokára, mert a szavak nem akartak jönni. – Ti… ti…

Felvont szemöldökkel meredtek rám. Úgy éreztem magam, mint aki teljesen csőbe van húzva. Nyeltem egyet, majd rászántam magam a beszédre.

-Ti… voltatok már együtt? Úgy értem csináltátok már azt, hogy… értitek!

Zayn felnevetett, majd a szájára tapasztotta a kezét. Liam kissé zavartan nézett Niallre, aki vigyorogva bámult rám.

-Te szörnyen tapasztaltan vagy igaz?

-Nem járok fiúval évek óta, ha így értetted… - javítottam ki, de a képem még mindig lángolt.

Liam vállon veregetett.

-Ne hozzánk igazodj! Ha itt lesz az alkalom, tudni fogod, hogy Harry is akarja-e. – egy kicsit csöndben maradt. – Melyikőtök a férfi?

-Mi van?! – kérdeztem vékony hangon. Mindannyian felnevettünk, de úgy tűnt, a kérdést akkor is csak Niall és Liam érti. – Fogalmam sincs… - vallottam be. Kellemetlen volt erről beszélni. Mintha buzi lennék, de nem vagyok. Tök egészséges a szexualitásom, mégis szeretem Harryt. Jobban, mintha hetero lennék. És ez a kérdés, hogy melyikünk a férfi elbizonytalanított.

-Nálatok ki? – kérdeztem vissza.

-Most ne kerüld a témát, rólatok van szó. – itt már erős gyanúm volt, hogy valóban nincsenek jóban… megint.

-Oké. – mondtam, és kínosan félre néztem. Nem tudtam elképzelni, hogy én és ő, úgy legyünk együtt, ahogy a melegek szoktak. Elképzelni sem tudtam. De… talán mégis. - Talán Harry… nem tudom.

-Akkor csak annyit fűznék hozzá, - kezdte Niall. – Hogy fájni fog. Úgy, hogy sikítani fogsz! – kezdtem elszörnyedni.

-Azért annyira nem… - mondta Liam.

-Jól van, ha bevarrod a szád, lehet, hogy tényleg nem. – ellenkezett Niall. Kezdtem rohadt morbidnak érezni, hogy erről beszélünk. – A végére már tetszeni fog. Ha hozzá szoksz. Úgy képzeld el Lou, hogy én utána zokogtam! Sírva mentem Zaynhez.

-Ja. De nem kell feltétlenül megtörténnie annak is. – mondta Zayn megértően bámulva rám.

-De. Meg fog történni, mert meg akarják majd tenni. Hidd el. – mondta Liam.

-Jól van! – szóltam közbe ingerülten. – Beszéljünk másról.

Mindhárman rám néztek.

-Zayn. Bejött a kiscsaj, mi?

-Jól van fiúk, őszintén válaszoljatok! – mondta. – Melyikőtöknek nem jött be?

Nagy csönd támadt, kellemetlen, tapintható csönd.

-Mindegy úgyis… Láthatóan nem ránk vadászik. – rántotta meg a vállát Liam. Tudtam, hogy kire pályázik a csaj. De már a gondolattól is a hányinger kerülgetett, hogy Harry nem áll majd ellen neki, mert megbántottam…

Harry

Amint tíz perce elhagytuk a házat, végre elengedett, mert kihúztam a karját az enyémből.

-Anna! – kezdtem határozottan.

-Szóval meleg lettél?

-Te meg ribanc? – vágtam vissza, és tényleg, nagyon keményen igyekeztem, hogy ne a melleit figyeljem. Tény és való, ilyet nem látok Louison…

-De hát tetszik, nem? – nézett fel rám, egyenesen a szemembe, és mintha hipnotizált volna. Behunytam a szemem. Louis arca lebegett a szemem előtt, de Annabel ajkai érintették a számat.