You said forever 19.rész

Uhh... ez... perverz lett... És szerintem van benne jó pár elírás, de már fáradt vagyok, és nem bírom átnézni :$ Köszönöm az előző fejezethez érkező kommenteket, nagyon örültem, hogy olyanokat is láttam, akiket hiányoltam :)

Louis

Egy ideig csak bámultunk egymásra, majd úgy nézett rám, mint akinek végre felnyílik a szeme. De én nem vártam meg mit mond. Felálltam, és a mosdóajtó felé sétáltam.

-Louis! – szólt utánam, de nem álltam meg. Becsuktam magam mögött az ajtót, és leültem a tövébe. Nagyokat nyeltem, a szememet teljesen nyitva tartottam.

Emiatt nem fogok sírni. Nem érdemli meg a kapcsolatunk. Hallottam a lépteit, ahogy az ajtó felé sétál, bedörömbölt.

-Nyisd ki az ajtót! – hangja fáradt volt, és fájóan csengett. Szorosan behunytam a szemem. Nem csinálhatjuk ezt tovább. – Nem zárkózhatsz be oda. Hallasz?

Harry

Homlokomat az ajtónak támasztottam, és lehunytam a szemem. Szerethetjük egymást akármennyire, talán a természet rendjéből adódik, két fiú nem lehet együtt. Se Liam és Niall, se Ő és én…

Kis híján felborultam, mikor az ajtó kinyílt, Louis megragadott, és magához rántott, az ajtófélfának nyomott.

-Abba kéne hagynunk! Tönkre tesszük magunkat! Tönkre tesszük a másikat! Tönkre tesszük a többieket! – hadartam el.

-Nem érdekel! – vágott közbe, és a szemembe nézett. Néztem a szemét, ahogy feketének hat a sötétségben, az orrát, az arcát, a borostáit, a száját, ami szörnyen közel volt. Közel hajolt, de én kikerültem őt. Nem akartam, hogy most megcsókoljon.

-Belőlünk nem lehet semmi. – sóhajtottam. Megrökönyödve bámult a szemembe.

-Ez már akkor sem volt igaz, mikor először átfutott a gondolataidban. – mondta. Hinni szerettem volna neki. Nagyon. Fájóan.

Vállat rántottam, és lehajtottam a fejem.

-Nézz ránk. Csak bántjuk egymást.

-Azt bántjuk, akit szeretünk. – mondta, miközben megemelte az arcom, és félre simította a hajam. Könnycsepp folyt végig az arcán, amit alig láttam, de éppen megcsillant a gyér fényben.

-Ne hagyd, hogy szétzuhanjunk… - mondta elhaló hangon, alig hallottam, amit mond.

-Tiéd volt az utolsó szó. – emlékeztettem.

-Csak mert… - pillantott le egy pillanatra. – Nem tudom elviselni, mikor kezdem úgy érezni, hogy elveszítelek.

-Ez hülyeség. – mondtam, és kerültem a tekintetét.

-Az! – helyeselt rá egyből, testével nekem feszült. – Minden egyes tettünk és szavunk hülyeség. Hülyeség, hogy találkoztunk. Hülyeség, hogy barátok lettünk. Hülyeség volt az első gondolat, hogy milyen édes a hajad, hogy milyen finom az illatod. – mosolyogtam egyet. – Hülyeség volt közel engednem téged magamhoz. Hülyeség volt engednem az érzésnek. Hülyeség volt az első érzelem is, ami több volt mint a barátság. Hatalmas nagy hülyeség volt beléd szeretni. Hülyeség volt. Hülyeség hogy még ennél is többet akarok. Hülye vagyok, hogy ezt mondom. Fel kéne pofoznod. – suttogta a fülembe. – Vagy elfelejtenem mindent?

-Nem… - súgtam vissza, ajkaim hozzáértek a füléhez. – Inkább meg kéne csókolnod!

Louis

Ismeretlen boldogság járta át a lelkemet, olyan volt, mintha valami növekedne bennem, mintha olyan hatalmasra akarna nőni, hogy már nem bírnám elviselni, egy érzelem volt, amivel annyira tele volt a szívem, hogy csak ajkaival az enyémeken tudtam elviselni.

Lassú és érzelmes csók volt. Mély és nagyon törődő. Átkaroltam a nyakát, hallgattam a légzését, simogattam a haját. Kicsit mintha vigasztaltam volna, mert ezzel önmagamat is meg tudtam vigasztalni.

Összeért a testünk, engem teljesen körbe vett a sötétség, teljesen elveszve éreztem magam, ő volt az egyetlen biztos pont. Úgy kapaszkodtam belé, mintha bármelyik pillanatban elszakíthatnának tőle.

-Még mindig vállalhatatlannak találom kettőnket. – súgta, majd lehajtotta a fejét a nyakamhoz.

Szerettem volna válaszolni neki, de a torkomon rekedt a hang, mikor szívni kezdte a bőrömet.

Vállalhatatlanok lennénk? Azok. Tetőtől talpig. De amint megéreztem a tevékenységét, tudtam, nekem vállalnom kell. Harcolnom kell ezért a szerelemért. Közelebb bújtam a testéhez. Harry hamarosan eltávolodott, és halk, mély hangon felnevetett.

-Lesz itt egy folt.

-Megérdemlem. – suttogtam fenn akadt szemekkel, kissé hátravetett fejjel. Egy kis ideig csendben maradt, hallottam, ahogy gyorsul a légzése. Egyszer csak átkarolta a derekamat, és megfordított minket. Nem érdekelt a hátamnak nyomódó ajtófélfa, Haz csókja kárpótolt mindenért. Teljesen neki préselt a falnak, nekem pedig meg kellett vallanom, imádtam ezt az érzést. Kinyitottam a szemem, és Harryre néztem, aki csendesen nézett vissza rám.

Minden, amit hallottam, csak a heves légzése volt. A vállára hajtottam a fejem és lehunytam a szemem. Egyik kezével közelebb vont a derekamnál fogva a másikkal pedig simogatta a hátamat.

-Szeretnék veled lenni. – suttogta bele a fülembe. Ettől a mondattól a szívem kétszer olyan erősen kezdett verni, a szemeim kipattantak, libabőrös lettem. Én is. Nagyon. De az alkalmat nem éreztem megfelelőnek.

Harry

Nem tudtam mire vár. Nem tudtam mire gondol. Azt akartam, hogy cincáljon szét. Másik oldalról viszont csak ölelkezni akartam vele. Csak vele lenni, és érezni a közelségét. Lehet, hogy még nincs itt az ideje. De én akartam őt. Nem csak testileg. Sőt, talán egyáltalán nem is testileg. Csak kívántam a tudatot, hogy összeolvadunk. Hinni akartam, hogy onnantól már többé nem szakadhatunk szét.

Elengedtem őt, összekulcsoltam az ujjainkat, és az ágy felé húztam.

Csendben leültem a szélére, ő pedig előttem állt, de nem néztem rá. Épp nyitottam a szám, nem is tudom mit készültem mondani, mikor a vállamnál fogva hátralökött az ágyon. Megilletődötten emeltem meg a fejem, és a szemébe néztem.

Megnyaltam a szám, mikor megláttam, hogy két oldalamon az ágyra támaszkodik, és lassan szörnyen lassan fölém mászik. Néztem a válla formáját, a karját, a bicepszét. Azt akartam, hogy öleljen vele.

Hevesen vettem a levegőt, amit mikor észrevett, elmosolyodott.

Ezzel ellentétben teljesen elállt a lélegzetem, mikor leereszkedett rám, ajkait megéreztem a nyakamon. Dübörgött a szívem, hátrahajtottam a fejem, és beletúrtam a hajába. Lejjebb toltam a fejét - ez egy elég szemérmetlen mozdulat volt. Mikor felfogtam mit teszek, rémülten rántottam el a kezem. Halkan, és irtó szexisen felkuncogott, de nem nézett rám, csak engedelmesen lejjebb mozdult. Elvörösödtem.

-Ez ösztönös volt, vagy tudatos? – kérdezte suttogva, a mosolya ott csilingelt a hangjában.

-Inkább csak felejtsd el… - javasoltam neki zavartan, amire megint felnevetett, teste rázkódott az enyémen.

-Nem, inkább megjegyzem. – mondta. Összeszorítottam a szemeim. Kezével benyúlt a pólóm alá.

Szerettem volna azt hinni, ez nem indít be engem teljesen, de hiába… mert beindított. Feljebb mozdult, egyik keze még a pólóm alatt volt, és alig érve a bőrömhöz, simogatta a hasfalam, a mellkasom, az oldalam. Teljesen libabőrös lettem. Lassan kezdtem érezni, hogy nem éppen kényelmes a nadrágom.

Megcsókolt. És belenyögött, amikor erőszakosan megemeltem felé a csípőmet. Magától történt. Nem én akartam… de kétség kívül ideig-óráig ez is kielégítő érzést nyújtott. Nem mertem mozogni alatta, pedig legszívesebben már rég…

Még egyszer belenyögött a csókba, de most ő mozdította felém a csípőjét. Erősebben és akaratosabban, mint én előbb. Ebben a percben megcsapott egy olyan kéjhullám, amit még soha nem éreztem. Megszakítottam a csókot, és hátravetettem a fejem. Forrt a bőröm, és alig kaptam levegőt. Még egyszer megmozdult a csípője.

-Gyerünk Lou… - sóhajtottam csukott szemmel, két kezemmel megragadtam a csípőjénél, és magamhoz húztam, amennyire csak bírtam.

Mélységesen felháborodtam, mikor elhajolt tőlem. Lehunyta a szemeit.

-Késő van… - mondta, de ujjaival még mindig a hasamon babrált… nagyon közel a legérzékenyebb területemhez.

-Ki nem szarja le? – nyögtem.

-Talán le kéne feküdnünk... – suttogta, és felült rajtam. Oh, te jó ég! – volt az első gondolatom.

-Igen. Szerintem is! Határozottan! – lihegtem. Szörnyen mocskos gondolatok szállták meg az elmémet, és legszívesebben mindet most, helyben megvalósítottam volna.

Megfogalmazódott bennem valami… bűn ilyenkor nadrágot hordani, végén még eltöri azt is, amit nem lehet!

Felpillantottam Louis szemébe, aki finoman mozgott fölöttem.

-A halálomra utazol. – állapítottam meg, és felültem. Megcsókoltam. Ebben a csókban benne volt minden vágyam. Reméltem, egy kevés átragad rá is. Hamar elszakadt tőlem, és csukott szemmel félrefordította azt a gyönyörű arcát. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, ahogy lassú, és apró mozdulatokat ír le az ágyékomon. Pedig igyekeztem! Próbáltam nem erre figyelni.

-Talán nem ez a megfelelő alkalom. – mondta halkan.

-Talán abba kéne hagynod akkor… - javasoltam, ám ekkor már öntudatlanul is vele mozdult a testem. – Louis, nem tudod, milyen gondolataim vannak… - figyelmeztettem.

-Te sem tudsz az enyémekről. – nézett a szemembe. Megragadta a fölsőmet, és lehúzta rólam. Egy pillanatig így maradtunk, egyikőnk sem mozdult. Lihegett, szemei csukva voltak, ajkai elnyíltak. Olyan volt, mint egy görög félisten. És az én ölemben ült. Nekem adódott alkalmam a csillagokig juttatni. És én élni akartam az alkalommal.

Nyakára tévedt a pillantásom, hozzáérintettem az ajkamat, és belecsókoltam.

Louis

Becsuktam a szemem, hogy visszafoghassam magam. Egy egész kis harcot vívtam magammal. Ám elvesztettem, mikor ajkai éppen hogy, de a nyakamhoz értek. Először csak belecsókolt a nyakamba, utána kissé megharapott. Felszisszentem, de reméltem, ettől nem riad vissza. Ezt követően tökéletes, gyakorlott mozdulattal szívni kezdte.

Elhúzódtam, mert ez túl jónak ígérkezett, és én nem akartam olyat tenni ezen az éjjen, ami túl nagy súlyú lenne. Csak élvezetet akartam adni és kapni. De éreztem, hogy ha tovább szítja a tüzet, túllépem azt a tűrés határt. És onnan nem lenne visszaút. Nyeltem egyet, és lemásztam az öléből. Mellette ültem törökülésben, és fájdalmasan előre hajoltam.

A vágy egy teljesen új szintre lépett a testemben: fájdalmat okozott. Harry felém mozdult, és megcsókolta a vállamat. Behunytam a szemem. Igyekeztem nem törődni az érzéssel, amit nyújtani képes. Ám a testem nem éppen úgy gondolkozott, mint én.

-Ne? – kérdezte fájdalmasan.

-Ne… - lihegtem.

Nagy csönd támadt a szobában. Ekkor Harry villámsebesen felpattant az ágyról, és a fürdő felé indult.

-Mit csinálsz? – néztem utána.

-Hidegzuhany… - felelte igyekezve. Felnevettem. – Ha nem hűtöm le magam, - állt meg felém nézve csillogó tekintettel és pirosló arccal. – a végén még tényleg helyreraklak.

Furcsa tekintettel meredtünk egymásra. Nekem a fura megfogalmazása járt a fejemben, neki meg… isten tudja mi. Egyszer csak hátat fordított, eltűnt az ajtó mögött, és magára zárta azt.

Értem is ordított a kényszer, de nekem nem volt esélyem hidegzuhanyt venni. Hátamat az ágy fejtámlájának vetettem, és minden erőmmel a lenyugvásra fókuszáltam. De éreztem Harry ajkát a nyakamon, a fogását a csípőmön, és a lökéseit. És ilyen emlékekkel, ember legyen a talpán, aki lenyugszik, ahelyett, hogy magához nyúlna. Nos, ebben a megvilágításban, én nem vagyok ember a talpamon.

Úgy is tudtam, hogy nem hidegzuhanyért ment a mosdóba… És ha neki szabad, nekem is…