You said forever 16.rész

Hát, egyenesen imádom, ahogy egymás száját bámulják :D

OKÉ INNENTŐL EZT MÁR NEM TUDJÁK TOVÁBB REJTEGETNI!!! :D

Louis

-Szeretlek. – ismételtem teljes szívemből, remélve, hogy tudja, mennyire komolyan gondolom.

Arcomat erősen szorítottam az övéhez, ő pedig egyre csak húzott maga felé.

-Tehetsz bármit, Hazza, én szeretlek. – erősítettem meg.

-Életem legszörnyűbb pillanatai, mikor nem engedsz közel magadhoz! – mozdult kicsit távolabb tőlem, és a szemembe nézett. A szívem annyira vert, hogy lüktetett tőle a mellkasom, és egész testemet melegség járta át. – És most is olyan kibaszott távol vagy! – vágott egy elégedetlen fintort, és nemes egyszerűséggel az ölembe ült. Olyan gyorsan, hogy nem győztem követni a mozdulatait. Két keze a tarkómat simogatta, fejét az enyém fölé hajtotta, én pedig zavartan rámosolyogtam.

-Én is szeretlek. Annyira szeretlek. – lehelte, mielőtt elérte volna az ajkaimat. Egyből behunytam a szemem, és közel húztam őt.

Harry

Éreztem, ahogy mosolyog, és ez megnyugtatott. Reméltem, átérzi, hogy mennyire a szívemből szóltam, mikor kimondtam, hogy szeretem.

-Szeretnék neked mondani valamit. – mondta Louis, miközben a kanapén ültek popcornnal, és egy vígjátékkal a TV-ben. Harry bólintott, de a szemét nem vette le a TV-ről, és csak tömte magába a kukoricát.

Az idősebbik megragadta a távirányítót, és kikapcsolta a filmet. Harry ránézett, de a másik nem nézett a szemébe. Érezte, hogy komoly dolgot készül mondani. Abban reménykedett, hogy semmi rossz hír nincs benne. Tavasz volt, és ők jobban együtt voltak, mint valaha. Harry belehalna, ha Louis most akarna elbúcsúzni tőle.

-Baj van? – tette félre a pattogatott kukoricát, és figyelmét teljesen a másiknak szentelte. Megragadta a kezét, Louis pedig egyből összefonta az ujjaikat, és hüvelykujjával simogatni kezdte a fiatalabbik kézfejét.

-Olyat fogok mondani, amit ennél igazabbul és őszintébben, még soha senkinek nem mondtam. – nézett fel barátja szemébe, aki ingerülten bólintott. – Soha. Senkinek.

-Mondd már! – szólt közbe Harry elvékonyodott hangon.

-Szeretlek.

Mély, és megtörhetetlen csend állt be a szobába. Ez a szeretlek más volt, mint az eddigiek. Sosem érezte eddig egyikőjük sem szükségesnek erről biztosítani a másikat, hiszen még a vak is látta, mennyire szeretik egymást.

De Louis azt akart, hogy Harry első kézből tudja, biztos lehessen benne. És vissza akarta hallani.

Ez a szó nem csak egy kijelentés volt, érzelmek közlése. Ez egy ígéret volt, eskütétel a jövőre nézve.

Harry ajkai Louiséra tapadtak.

-Beteges. – mondta vigyorogva kissé eltávolodva tőle. – De én is. Jobban, mint bármi mást.

Louis nagy nehezen megszakította a csókot, és végig simította a másik arcát.

-És bármit hozzon is a jövő, ez olyasmi, ami nem fog megváltozni. Minden értelemben te vagy az igazi, Harry Edward Styles.

-Nincs kedvem folytatni a filmet. – vigyorgott rá sokat sejtető hangon Harry.

Harry

Halkan felkacagtam. Louis pedig kinyitotta rám a szemét.

-Mi az? – kérdezte, közben pedig beletúrt a hajamba.

-Emlékek. – mondtam. Louis arca lassan megkomolyodott, amitől kicsit megijedtem.

-Szeretném, ha nem élnénk többé a múltban, Haz. – fogta meg a kezeim, és az ölébe ejtette őket. – Szeretnék új emlékeket teremteni.

-Csábítóan hangzik. – rántottam meg a szemöldököm nevetve. – Hol kívánod kezdeni?

-Mondjuk itt. – húzott magához hírtelen, és a számra nyomott egy birtokló csókot. Belevigyorogtam, ahogy ő is.

-Folytasd. – simogattam az oldalát.

Louis

Lassan kezdett fájdalmat okozni, hogy minden tettére, hangja hallatára, a szívem úgy ver, mint egy riadt prédáé, simogatta az oldalamat, de távolinak éreztem az érintését, egészen addig, míg félénken be nem csúsztatta a jobb kezét a pulcsim alá. Egy pillanatra elállt a lélegzetem, és megmerevedett a testem. Ezt ő is megérezhette, mert nem mozdult meg, míg nem szorítottam közelebb az arcát, ezzel mélyítve a csókon. Feljebb csúszott a keze, majd a másikat is megéreztem.

Eltávolodott tőlem, megpuszilta az orrom, amin mosolyogtam. Esetlen volt, mint mikor először csináltuk. Akkor azért volt izgalmas, mert nem tudtuk mit teszünk. Most azért, mert pontosan tudtuk.

Újból megcsókolt, kezei a hátamra siklottak, ezzel a teste is közelebb került az enyémhez. Libabőrös lettem.

Harry

Éreztem, ahogy Lou megremeg. Felciccegtem, mikor elhajolt tőlem, és sietősen lehúzta magáról a fölsőjét.

Jól teszi, ez az egyetlen elfogadható indok, amiért pont most szakította meg a csókunkat.

Letolt magáról, és hátrafektetett. Rég hiányzott már ez a felállás.

Kaján mosoly jelent meg a képemen, mikor meghallottam a sóhaját, amit akkor adott ki, mikor nekem feszítette a testét.

-Figyelj. – lihegte, homlokát az arcom mellett támaszkodó kézfejére fektette. - Van egy tűréshatár, ahonnan én nem tudom vissza fogni magam.

-Ja. Nekem is van. – válaszoltam szakadozottan, mert égett az egész testem, és kínzóan közel volt az enyhülés, még sem kaptam meg. – Mi van vele?

-És én közel járok ahhoz a határhoz. – fejezte be.

-Mi? – vontam meg meglepetten a szemöldököm. – Máris? De hát csak most kezdtük!

-Mit számít?! – vigyorodott el, én pedig felnevettem, ahogy megláttam, milyen hamar zavarba esett. Beharapta a száját, és nem nézett a szemembe. Kezeim közé fontam az arcát, és megsimogattam.

-Nagyon szeretlek. – suttogtam a fülébe. Egy másodperc múlva felcsattant, én pedig összerázkódtam, úgy megijedtem.

-Francba azzal a tűréshatárral! – mondta, és erőszakosan megcsókolt. Megemelt, és lehúzta rólam a pólómat.

Mint mindig, most is fenomenális érzés volt meztelen bőre, ahogy az enyémmel érintkezik. Elködösült az agyam, és arra gondoltam, hogy most tényleg nem állítom le.

Először azon az éjjelen, mikor megtörténhetett volna, megijedtem. Nem voltunk még együtt, és ez ijesztő volt, ezért leállítottam. A fürdőben meg muszáj volt leállni.

Most viszont semmi akadály nem volt. Vele akartam lenni. Teljesen.

Egészen addig, míg nem kopogtak.

Louis

Fizikai fájdalmat okozott legördülni róla. Hanyatt feküdtünk mindketten, Harry mellkasa erőteljesen emelkedett-süllyedt. Felhúztuk magunkra a fölsőnket.

Az ajtó felé indultam, de Harry visszahúzott. Egyensúlyomat vesztve nevetségesen az ágyra estem, ő pedig jó mélyen megcsókolt én pedig annyira akartam a folytatást, hogy legszívesebben kikiabáltam volna, hogy „gyere vissza egy óra múlva”. De nem tettem. Sajgó ágyékkal elhúzódtam, és rámosolyogtam.

Újból felálltam, de megint visszarántott. Beletúrt a hajamba, és megigazította.

-Csak mert úgy nézel ki, mint akit éppen… khm.

-Sajnos csak majdnem. – döntöttem oldalra a fejem. Kezdett sötétedni, és szerettem volna nagyobb reményeket fűzni az éjszakához.

Felálltam, és az ajtóhoz lépdeltem. Felnyitottam.

Érdeklődésem furcsa mód teljesen lelohadt, amint megláttam Annabelt az ajtó előtt.

-Gyere vissza egy óra múlva! – mondtam, ami a szívemből jött, és becsaptam az orra előtt az ajtót, de ő nem hagyta, és kinyitotta. Végig nézett rajtam, majd furcsa szemmel bámult a szemembe. Zavarba hozott.

-Ti…?

-Nem. – csuktam be, de Harry megakadályozta. Elhúztam a szám, és ránéztem.

-Hazza… - nyögtem. Harry kelletlenül vállat rántott.

-Csak beszélek vele egyet. – mondta, és kisétált volna, de megfogtam a kezét. Gyorsan felém lépett, és a fülembe súgott.

-Egész éjszaka a tiéd vagyok. – majd megpuszilt.

Anna megragadta Harry kezét, és kirántotta a szobából. Kellemetlen érzés kerített a hatalmába.

Veszélyeztetve kéne éreznem magam e miatt a lány miatt? Vagy egyáltalán akárki miatt? Harry őszinte volt ma…