You said forever 26.rész

Tudom, ez sem valami hosszú, de gondoltam, kicsit felcsigázlak titeket :P (gonosz kacaj)

Jövőhét hétfője és pénteke között nem fogok tudni posztolni, mert vendégségbe megyek, de utána egyből pótolok ;)

Jó olvasást!

Louis

Egy felbecsülhetetlen értékű vigyor jelent meg az arcán, amire én is elvigyorodtam.

-Köszönöm. – motyogta, és magához húzott.

-Akkor oké. – távolodtam el, és magammal húztam az épület bejárata felé.

-Oké… - mondta vidám hangon és egymáshoz sem érve besétáltunk. Kapucni és minden nemű rejtőzködés nélkül. Nem létesítettünk szemkontaktust emberekkel, akik odajöttek hozzánk, így nekik hamar le is lohadt a kíváncsiságuk.

-Nem fogják leadni a drótot, hogy itt vagyunk? – fordultam felé kicsit aggódva. Rám mosolygott.

-Akkor mi megmondjuk, hogy mi a helyzet. – fogta meg a két kezem. Nagyot nyeltem. Erre én még nem vagyok kifejezetten felkészülve. Mármint, hogy itt, a reptér közepén egy random-interview során adjak rálátást a nagyvilágnak hogy a kettőnk brománca igazából románc. De Ő csak fogta a kezem, és nézett engem. És mellette legyőzhetetlennek éreztem magam.

Megvettük a jegyeket, és becsekkoltunk. Elég fura volt, hogy én így csomag nélkül indulok útnak, de ezt nem láttam útba álló tényezőnek. majd megosztjuk a ruháink. Szükség esetén, veszek magamnak.

Harry

Fél óra múlva a repülő első osztályán ültünk. A felszállást még végig ültük egymás mellett nuku érintkezéssel, ám mikor már kicsatolhattuk az övünket, én a mosdó felé vettem az irányt, ami ahhoz képest, hogy egy repülőgépen vagyunk, gyönyörű volt. Nem volt dolgom, csak látni akartam magam a tükörben.

Kíváncsi voltam, mit lát rajtam Louis. Elképzelni, hogy milyennek lát. Neki dőltem a falnak, és felmentem Twitterre.  Louis épp megosztott valamit, amit én úgy negyvenezerszer végig olvastam, és újra és újra csak mosolyogtam.

„A szenvedély az, ami megédesíti a csókot, a gyöngéd ragaszkodás, mely megszenteli.”

Megint elmosolyodtam. Dobogott a szívem – természetesen, - de ez más volt. Ez olyan… szerelmes-dobogás volt. Gyorsan retweeteltem, ám ekkor kinyílt az ajtó, és ő lépett be rajta.

-Ízelítő a rajongóknak? – mosolygott huncutul rám nézve a tükörben. Elpirultam. Ebben teljesen biztos voltam, nem kellett magamra néznem hozzá.

Louis

Boldog voltam. Annyira boldog voltam, hogy elmegyek vele, hogy csak kettesben leszünk, meg hogy azt teszünk, amit akartunk. Arra gondoltam, ez már-már felérne egy happy enddel.

Megfordultam, és néztem őt. Csodálatos volt. Zsebre dugta a mobilját és kajánul felnézett rám. Mosolygott.

Néztem a mosolyát, arra gondolva, hogy hogyan teremtődhetett ilyet csodálatos lény…! Az a ferde, kisfiús mosoly, magabiztos tekintet, csillogó szemek, és az a göndör haj.

Ilyen eszméletlenül tökéletesnek láttam először is, és örökké ilyennek fogom látni.

-Mire gondolsz? – kérdezte.

-Rád. – válaszoltam lassan, és felé sétáltam. Arcomat a vállára hajtottam, és behunytam a szemem. Éreztem, ahogy körbefonnak a karjai, beleveszek puha testébe, éreztem az illatát.

Furcsa tekintettel nézett ránk egy férfi, mikor besétált, kezet mosott, majd kiment. Pirosló fejjel bámultam utána, mikor Harry az egyik fülkébe húzott.

-Hm, milyen romantikus… - jegyeztem meg. Nevetve bólintott, és megcsókolt. Visszacsókoltam. Mindenemet beleadva, ahogyan Ő is.

-Hozzám tartozol. – jelentette ki, mikor a szemembe nézett, keze a hátamat és oldalamat simogatta. Határozottan bólintottam. – Nem tudom, hogy tudsz nekem mindezek után megbocsátani – suttogta.

-Nem tudom, hogy tudnál-e olyat tenni, amiért valaha ne bocsátanék meg neked. – mondtam.

Újból megcsókolt. Mély, izgató csók volt. Kezdtem hevesebben venni a levegőt a kelleténél, ezért leállítottam.

-Bármilyen izgatóan is hangzik, hogy egy repülőgépen csináljam, szerintem, azért várjuk meg, míg biztos helyre érkezünk. – kértem. Ő pedig felnevetett, mintha az év viccét mondtam volna.

Csak álltam előtte felvont szemöldökkel, ő meg csak nevetett, és nevetett.

-Mi van? – kérdeztem.

A fejét rázta, és neki dőlt az elválasztó falnak.

-Fogalmam sincs. – dadogta el. Én is elnevettem magam, és hozzábújtam.

Csak ültünk egymás mellett, én bámultam ki az ablakon, ő meg a vállamra hajtotta a fejét, és elaludt, derekamat átkarolva.

Had higgyék a jelenlévők, hogy melegek vagyunk! – gondoltam. Mi úgyis tudjuk az igazságot. Hogy valójában, sokkal többek vagyunk, mint a melegek.

És a nap végén úgyis ugyanabban az ágyban végezzük majd, egymás karjaiban. Nem hallva a szitkozódást kintről. Igen, tudom, hogy egy nap, mindez így fog történni.

Harry

Úgy bealudtam, mintha kötelező lett volna. Mikor felkeltem, Louis a szemembe nézett, és rám mosolygott. Ezt a gyöngéd harmóniát életem végéig viselni tudtam volna. Arcomat a nyakához szorítottam, és belélegeztem az illatát. Átkarolta a vállamat, és rám hajtotta a fejét.

A repülőgép megkezdte a leszállást, mi pedig fél óra múlva már egy taxiban ültünk.

Akihez utazunk, a család egy nagyon régi barátja. Szerény kis házikó, de meghittebb mindennél. Csak egyszer jártam itt, de imádtam.

Adam, a tulajdonos nem élt itt, de nekünk mindig kiadta. És ezt most igénybe is veszem. Mikor felhívtam emiatt, nagyon boldog volt, mondta, hogy lehet, majd meglátogat.

Ez Adamnél jó formán azt jelenti, hogy érezd jól magad, talán egyszer még találkozunk. Magyarán, dehogy látogat meg, de azért úgy vigyázzak a lakásra, mintha várnék rá…

Tó melletti kis faház volt, tökéletes, romantikus hely.

Szigorúan egymáshoz sem értünk, ami maga volt a kínzás, Louisszal. Még csak át sem karoltam, és megjátszani, hogy ez kielégítő, nem volt könnyű.

Könnyebben találnék más dolgot is a kielégítő kifejezésre, ha róla van szó, de hát nem fektetheti le az ember a barátját egy taxiban…

Louisra pillantottam, aki bámult ki az ablakon. A visszapillantó tükörbe néztem, ahol a pasi velem szemezett.

Lehúztam, az elválasztó falat, aminek nagyon örültem, hogy van…

Megsimogattam Louis combjának oldalát, amire ijedten ocsúdott fel. Rám nézett, majd zavartan elmosolyodott. Imádtam látni, ahogy zavarban van. Közelebb ültem hozzá, ő pedig egész testével felém fordult. Meglepődtem, mikor megragadta az arcom, és magához húzott. Egy csókra vártam, de csak puszit kaptam. Kaján módon rám vigyorgott.

-Ha megérkeztünk, Haz. – kacsintott.

Libabőrös lettem, de már alig vártam, hogy felavathassuk a házikót. Louis keze levándorolt a vállamra, végig siklott a karomon. 

Megbűvölten meredtem kihívó tekintetébe, élveztem, ahogy irányítja a testemben zubogó érzéseket, ám egy időben megrémisztett is az, hogy egy érintéssel ilyen hatást gyakorol rám.

Féltem, rettegtem őt elveszíteni. Ennyire nem szabad ragaszkodni senkihez, mint amennyire én teszem. Nem hagyhatja az ember, hogy valaki az életévé váljon, mert nincs garancia, hogy a szerelem örökké tart… ahogy az élet sem.

Kezével végig símított a nyakamon, mellkasomon, hamar elérte a hasamat... és még lejjebb kúszott. Megfeszült a testem, de nem szakítottam el a tekintetem az övétől. Hevesen lélegeztem, de igyekeztem nagyon visszafogni magam. Hangszigetelés nincs az elválasztó falon…

Szerencsémre, vagy épp hatalmas sajnálatomra, keze tovább vándorolt, majd megtalálta az enyémet.

A fejemben ezernyi kép zubogott, éreztem minden valaha átélt érintését, a nyögéseit is hallottam. Felsóhajtottam, és arrébb ültem tőle. Még ránéztem, ő pedig gonosz vigyorral félre nézett.

Nagyon vártam, hogy megérkezzünk…