You said forever 15.rész

Oké, nem olyan hosszú, de mégis ez a kedvenc fejezetem eddig :)

Jó olvasást, és nagyon köszönöm nektek a kommenteket! Sokat segítenek, hogy rendszeresen hozzam a folytatást! Hálás vagyok! Nagyon :")

Harry

Ingerülten löktem őt el magamtól, de, csak mert megijedtem a reakciómtól, ami az volt, hogy visszacsókoltam.

A pillanat hatása volt, mert megilletődtem, és… „jólnézki”.

Furcsán nézett a szemembe, nekem pedig csak egy pillanat kellett, hogy teljesen meggyűlöljem, már ha eddig nem tettem volna.

-Te tényleg egy ribanc vagy! – mondtam gyűlölködve, és hátat fordítottam neki, hazaindultam. Nem szoktam ilyet mondani lányoknak, én nem az a fajta fiú vagyok. De őt ismerem. Már kis pelenkás korában is az volt… Visszafordultam felé. – Egyáltalán igazi?

Mutattam végig rajta.

-Még szép, hogy igazi, Harry! – meglepődtem, mikor hangjából keserűség csengett. Megráztam a fejem, nem tudtam tisztán gondolkodni. Most megbántottam? Úgy kell neki… de akkor is… ilyet nem kellett volna mondanom…

Harry ne dőlj be neki! – intettem magam. – Mindig egy kis sátán volt, egész életedben manipulált és bántott, emlékezz!

-Figyelj! – mondtam, remélve, lehet vele értelmesen beszélni. – Szeretem Louist. Kérlek, kavarj be bárkinek, csak ne nekünk!

-Miért akarnék bekavarni? – vonta meg a szemöldökét.

-Egész életedben imádtál bekavarni nekem!

-Igen, de te mindig olyan hülye voltál, - kezdte, míg én megmosolyogtam a kirohanását. – hogy észre sem vetted, mit miért teszek!

-Hát bocs, ha azzal voltam elfoglalva, hogy most hogy hozzam rendbe a dolgokat! Minden hülyeséged miatt én szívtam!– vágtam vissza egyből, majd zavartan ránéztem. – Mi? Miért csináltad?

-Hát te tényleg hülye vagy! – lökött meg a vállamnál, és kikerült. – Tetszettél nekem.

Egy ideig csak egy helyben álltam, és hagytam, hogy menjen csak, amerre akar, mert fel kellett dolgoznom, hogy gyermekkorom megkeserítőjének tetszettem.

-Így akartad felhívni magadra a figyelmem? – fordultam felé, ő pedig hátra nézett rám, kellemetlenül bólintott. - Anna, volt, hogy majdnem megöltél! Emlékszel a fűrészre?

-Igen. – nevetett fel. – Tíz éves voltam és fülig szerelmes, nem tudtam mit csináljak!

-Hát, - húztam vigyorra a szám. - azért tíz évesen lehetett volna annyi eszed, hogyha tetszik egy fiú, ne megöld, hanem csábítsd el!

Kipattantak a szemeim, amint rájöttem, mit is mondtam. Nagy levegőt vettem és kifújtam. Nem tesz nekem jót a lányok közelsége…

-Szerinted miért vagyok most itt? – kérdezte. Lesütött szemmel sétáltam el mellette.

-Szóval tényleg be akarsz kavarni… - mondtam.

Louis

Csak azon gondolkoztam, mit csinálhatnak? A gyomrom görcsben állt, (ÚGY GÖRCSÖLTEM, MINT EGY LÁNY!)

Ültem az ablaknál és csak bámultam ki. Ha megérkezik, innen pont láthatom. Teljesen rosszul voltam a gondolattól, hogy úgy ment el, hogy megbántottam, ráadásul azzal a kis kígyóval.

Kopogtattak az ajtón.

-Igen? – szóltam ki. Niall volt. Besétált, és mellém húzott egy széket. Fordítva ült rá, és rákönyökölt a támlájára, majd rám mosolygott. Visszamosolyogtam, majd újból az ablak felé néztem.

-Hogy vagy?

-Haldoklom. – mondtam halkan. Bunkóságnak éreztem, hogy nem nézek felé, miközben ő érdeklődik.

-Tudom milyen. – mondta halkan, arcáról eltűnt a mosoly.

-Mi van veletek?

-Vagyunk. – mondta váll rántva, és a karjaira hajtotta a fejét.

-De megint nincs valami rendben, igaz? – kérdeztem rá óvatosan, véglegesen elfordulva az ablaktól. Azt akartam, lássa, hogy rá figyelek.

-Nem valami, hanem semmi. Semmi nincs rendben. Nem bízik bennem. – mondta, olyan halkan, hogy szinte már a szájáról kellett olvasnom. Nyeltem egyet.

-Erre rászolgáltál, Niall… - mondtam, igyekezve, hogy ne bántsam meg.

-Az két éve volt! – tiltakozott.

-Meg három, és fél, és két hete is. – soroltam. Először vigyor jelent meg a szája sarkában, majd elkomorodott.

-Részeg voltam.

-Féléve nem. – mondtam. – Liamnek a részeg kiruccanásaid is fájtak, de amikkor józan voltál…

-Ne is mondd! – nyögte, arcát lefelé fordítva, eltakarva előlem. – Tudod, milyen köcsög vagyok!

-Aha. – mondtam, de ő csak folytatta.

-Mikor veszekszünk, sosem vágok vissza neki, én nem tudom őt megbántani. Csak ebben a formában.

-Tehát félig-meddig szándékos. – állapítottam meg, ő pedig bólintott.

-De senki más nem jelent nekem többet egyszerű testeknél, érted? Liam…

-A mindened.

Felemelte a fejét, a szemembe nézett, és bólintott, könnyes volt a szeme. Közelebb csusszantam hozzá, és átkaroltam. Enyhén rázkódott a válla.

Tíz perc múlva sikerült megnyugodnia. A mosdóba indult, és megmosakodott. Így már nem látszott, hogy sírt - szerinte.

Az ágyon ültem, és Twittereztem, mikor kijött a fürdőből. Sokat segítettünk most egymásnak, nekem sikerült elvonatkoznom Harrytől és Annától, ő pedig kibeszélte magából a nyomást. Az ajtóban hátra mosolygott rám.

-Köszi, Louis! – visszabólintottam, ő pedig kisétált.

Harry

Annabel végig követett engem, úgy, hogy kb. egy szót sem szóltunk egymáshoz. Mikor megérkeztünk Gemmába és Mrs. Hauptmannba botlottunk. A nő szívélyesen mosolygott, Gemma mögötte állt.

-Annabel, - mondta a nő. Anna ódzkodva lépett ki mögülem. Ez furcsa volt. Mögém bújt! – Zayn szobájában tudsz csak aludni, ha az megfelel.

Ezen nagyot mosolyogtam. Pont Zayn szobája. Viszont örültem, hogy engem és Louist nem szedtek szét, vagy rúgták ki egyikünket a másik mellől a nemes cél érdekében.

-Meg. – bólintott Anna. Csak néztem őt. Mi baja? Annyira megváltozott…

-Én pedig majd a nővéreddel osztozom a szobán. – mondta nekem Mrs. Hauptmann, mintha valami királynő lenne. Bólintottam, majd szemet forgattam, amit Annabel pont látott, és mosolygott egyet.

Nem mosolyogtam vissza, csak elindultam a szobánk felé. Remegett a térdem. Mi van Lou-val? Haragszik még? Beharaptam a szám, minél hamarabb ott akartam lenni. Beszélni vele, kiengesztelni, hozzábújni. Csak Anna ne követne!

Zayn szobája mellett megálltam, az ajtaja nyitva volt, Zayn rám nézett.

-Cuccolj be ide! – javasoltam Annabelnek. Csináljon akármit, csak ne kövessen, mint egy szellem! Zayn megilletődötten nézett vissza rám. Elindultam a szobánk felé. Louis felé. Annával a sarkamban.

Megpördültem, ő pedig a mellkasomnak ütközött. Egy lépéssel hátráltam.

-Ne kövess. Költözz be! – mosolyogtam rá ellenségesen, és fordítottam is hátat neki.

-Harry! – fogta meg a kezem. Kellemetlenül éreztem magam, főleg, hogy Zayn mindent látott. – Beszélünk még ma?

-Nem – mondtam neki, majd ahogy lesütötte a szemét, hozzá tettem: - nem tudom…

Mikor mosolygott egyet, csak kirántottam a kezem a kezéből, és mikor végre elértem egyedül a szobánkat, fellélegeztem.

Megmarkoltam a kilincset, de nem nyitottam be. Akar már vajon beszélni velem? Vagy még mindig melegebb éghajlatra kíván, mint mikor elmentem?

Nem tudja, hogy mennyire fontos nekem. Komolyan meghalnék, ha ő nem lenne…

Összerezzentem, mikor kinyitottam az ajtót, ő pedig felnézett rám. Csak meredtünk egymásra. Becsuktam magam mögött az ajtót, és lehajtott fejjel az ágyhoz sétáltam, és leültem mellé.

Nem néztem rá, csak ültem, mint ő is. Hallottam, ahogy nagyot sóhajt, és lerakja a telefont maga mellé. Twitterezett.

Felé fordultam, pont mikor rám nézett. Gyorsan elkapta a fejét, én pedig nem tudtam mit mondjak. Közelebb ültem hozzá, és a nyakába temettem az arcom, miközben magamhoz húztam. Meg sem mozdult. Ekkora baj nem lehet!

-Lou. - ejtettem ki a nevét. Megemelte a kezét, és megsimogatta az arcom. Teljesen beleremegtem az érzésbe… - Én annyira…

-Szeretlek. – mondta. A torkomon akadt a szó, nem kaptam levegőt. Szabályszerűen remegett az egész testem.

Még közelebb bújtam hozzá, ő pedig körbefont a karjaival. Homlokon csókolt, és arcát az enyémhez szorította. Úgy ölelt, mint aki bármelyik pillanatban elveszíthet.

-Szeretlek. – ismételte.