You said forever 8.rész

Ééés újra itt egy feji. Igazából most nagyon büszke vagyok magamra, mert nem volt időm (és nem tudom hogy erre mégis hogyan volt) de megírtam. Nagyon remélem, hogy ti nem érzitek olyan szétszórtnak, mint én. De a következőt igyekszem jobbra! 

Jó olvasást!

Louis

Megváltozott ez a lakás, mióta utoljára jártam itt. Harry halkan bekulcsolta a bejárati ajtót, a zár halkan zörrent. Feltekerte a fényt, de csak annyira, hogy lássunk valamit. Mindketten lerúgtuk a cipőnket. Mikor lassan elindult a futószőnyeggel borított folyosó felé, én megpillantottam egy valószínűleg nekünk szánt levelet.

-Hé, Harry… - suttogtam utána. Mellém sétált, most is éreztem az illatát, amit mélyen beszívtam. Ez lassan már rutingyakorlattá válik. – Mit ír?

-Szia, Öcsi! – kezdte felolvasni, halvány, fanyar mosoly jelent meg az arcán a jelzőt olvasván. – Remélem épségben megérkeztetek, és minden rendben van. A fiúk már elfoglalták a szobákat, de anya szobája még szabad. Te és Louis pont elfértek bent. Remélem, nem okoz gondot neked. Hiányoztál! Gemma

Átvettem tőle a levelet, Gemma sajátos cifra betűi teljesen összekeverhetetlenek voltak, alá sem kellett volna írnia.

Tudtam, hogy Harry nem viseli jól, hogy édesanyja régi szobáját kell majd elfoglalnunk.

-Majd ha gondolod, beszélhetünk a srácokkal, hogy…

-Hogy gondolod? – vágott közbe, hátat fordított nekem, és lassan a szoba felé sétált, én pedig utána. Megtorpantunk mikor elértünk a nagy, fehér faajtóig. Nem mertem megszólalni, nem tudtam, mi az, amit hallani akar, vagy mivel idegesíteném föl. Így hát csak megragadtam, és magamhoz szorítottam. Megijedtem, mert egy ideig nem ölelt vissza, és mikor már éppen elengedtem volna, körém fonta a karjait.

-Köszönöm… - suttogta.

Harry

Annyira szürreálisnak éreztem, hogy Louis átölel, hogy egy ideig képtelen voltam visszaölelni. Ám mikor megijedtem, hogy esetleg elenged, egyből visszaöleltem. Sokat segített. Olyan volt, mintha minden erejét átadta volna egyetlen, jól időzített öleléssel.

Gondoltam, hogy nagyjából minden olyan lesz a szobájában, mint utolsó itt jártamkor, de mikor beléptem, megcsapott anya illata, minden tárgy és bútor ugyanott állt, olyan volt, mintha még mindig itt lenne. Lassan helyet foglaltam a puha franciaágyon, majd hátra dőltem. Louis lerakta a cuccait, és ledőlt mellém.

-Ez annyira… - kezdtem.

-Tudom. – mondta halkan. – Hogy vagy?

-Jól leszek. Holnapra. – fordultam felé, arcunk szinte teljesen összeért. Bármit tehettem volna, senki nem tudta volna meg. De mégis mikre gondolok én?! Mégis hogy képzelem, hogy... De köztünk maradna... Szabályosan magammal veszekedtem. Ekkor elfordította a fejét.

Felálltam, szétdobáltam a bőröndöm tartalmát, míg meg nem találtam a fürdőfelszerelésem. A szobából nyíló mosdóba vettem az irányt, egy szó nélkül ott hagyva a barátom.

Louis

Reggel kómásan keltem Harryre, ahogy kinyitja a nagy üvegablakot, és friss, reggeli hideg levegő áramlik be. Magamra húztam a takarót, és felé pillantottam. Csak egy alsónadrág volt rajta, én pedig nem tehettem róla, de önkéntelenül is végignéztem rajta.

-Téged le kéne festeni… - gondoltam, majd rádöbbentem, hogy a szavak valóban elhagyták a számat. Harry lenézett rám.

-Tessék?

-Őm… nem mondtam semmit. –rögtönöztem.

-De, de mondtál…

-Hagyjuk. – legyintettem, majd kikászálódtam az ágyból. – Hány óra van?

-Hét, de még az egész lakás alszik. – mondta, úgy, hogy rám sem nézett, csak kikerült és felöltözött, míg én a mosdóba vettem az irányt.

Húsz perc múlva már Zaynnél dekkoltunk, akit kész kihívás volt életre kelteni, de mikor sikerült, totál odáig volt értünk.

-Tudom, hogy két napja találkoztunk utoljára, de rohadtul hiányoztatok! – és ezt a mondatot minden fél percben elismételte.

-Liam és Niall között ülni hosszú távon nem ajánlatos, mikor haragszanak egymásra! – kezdett bele, közben öltözött. – Ne akarjátok kipróbálni. Kb. olyan, mintha két mérges kígyó közt ülnél.

-Miért, mi történt már megint? – kérdezte Harry, hangja simogatta a fülemet.

-Csak a szokásos, Niall túl laza, Liam pedig kicsit mintha…

-Mintha le akarna már telepedni. – fejeztem be. – De azért együtt vannak nem?

-Persze. De nem tudom, hogy ez jót vagy rosszat jelent-e nekünk. – mondta, miután fogat mosott, majd felénk fordult. – Tényleg, ti nem akartok már végre összejönni? – amint meghallottam, mit mondott, csak bámultam rá tátott szájjal, majd nagyot nyelve leszegeztem a pillantásom a földre, a mellettem álló Harry szemeit pedig gondosan kerülgettem.

Harry

Mélyen felháborodtam előbbi beszólására, de zavaromban először csak nevetni támadt kedvem. Bele túrtam a hajamba, és élesen félre néztem. Amint Zayn felfedezte mindkettőnk reakcióját, észhez tért.

-Bocsi, srácok! – vágott egy ferde félmosolyt. – Mindegy… - folytatta, mikor nem reagáltunk. – Inkább felejtsétek el, ilyet nem is kérdeztem...

Ám ekkor Louis hangja úgy vágta őt félbe, hogy közben engem majd’ kiugrasztott a bőrömből.

-Hagyd, nincs semmi gond, szerintem ez mindenki fejében megfordult már. – rám nézett, én meg félre. – De ez nem olyan. Mindenki belemagyaráz mindent. Természetesen rajongásig oda vagyunk egymásért… mondjuk ez három évvel ez előtt jobban látszott… - tért ki kicsit a témából. – De semmi féle képpen nincs köztünk semmi olyan, mint Liam és Niall között. Ők szerelmesek. Mi nem vagyunk.

Lenyeltem a gumót, amit a torkomban éreztem. Ja… nem vagyunk… három éve sem voltunk… - gúnyolódtam magamban. Aztán rájöttem, hogy nyugodtan gúnyolódhatok, az nem segít megfeledkezni az érzéseimről.

Ekkor valaki bekopogott az ajtón. Mire megfordultam, már nyílt is ki, és a majdnem három éve nem látott nővérem lépett be rajta. Csak álltam ott, és bámultam rá, és ő mikor észrevett, elmosolyodott és a nyakamba borult.

-Úristen, hogy megnőttél! – szorongatott, és én lehunyt szemmel öleltem őt vissza. – Igazi férfi vagy. – tolt el magától.

-Eddig is az voltam… - mondtam unott hangon, de Louis közbe szólt.

-Gemma, te egyre csak szebb leszel! – vágott egy amolyan „lányok álma” mosolyt Gemmára, amivel engem is lekenyerezett. Ezt a gondolatot pedig gyorsan töröltem is.

-Köszönöm, de ettől még nem kapsz több kaját, vagy ilyesmi. Na, meséljetek, mi történt veletek, mióta nem találkoztunk?

Annyi minden fordult meg a fejemben, hogy nem is tudtam, mit mondjak, és hol kezdjem.

-Hú, látom, forgalmas napjaitok szoktak lenni… - tette csípőre a kezeit. – Nem baj. - ölelt át megint. – Reggeli közben majd megered a nyelvetek. Ismerlek Harry. – mutatott rám mosolyogva.

Igen, meg kell vallani, hihetetlen jó érzés volt, hogy újra láttam a nővérem, és már nem is láttam ésszerűnek a döntésem, hogy azért kerültem a „családom” mert anyu meghalt, apám meg lelépett, és elárulva éreztem magam. Most rájöttem, hogy aki valóban el lett árulva, az Gemma...

Mielőtt kifordulhatott volna a szobából, még utána szóltam.

-Hé, Gemma! Köszönöm! – rám mosolygott, majd a konyhába indult.

Louis

Csendben ültem Zayn ágya peremén, míg Harry a nővére után ment reggelit készíteni.

-Azt hiszem, felkeltem a szerelmes párt. – mondtam.

-Ja. – mosolygott rám a fiú. – De előtte kopogj, nehogy megzavarj valamit.

Bólintottam és mentem tovább.

-És, Lou!

-Mi az? – fordultam felé már az ajtóban állva.

-Tényleg ne vedd magadra amit mondtam rólad meg Harryről!

-Hallottad amit mondtam rá nem? – rántottam meg a vállam.

-Ez meg a másik. Kérlek, ne hazudj nekem! – először csak pislogtam rá. Mi az, hogy ne hazudjak? Nem hazudtam. Világosan felvázoltam, hogy nem vagyunk szerelmesek.

-Nem hazudtam, Malik. – fordítottam hátat.

-Ha beszélni akarsz valakivel, itt vagyok!

-Szavadon foglak. – távoztam véglegesen a szobából, és a folyosó végére trappoltam. Jó hangosan bekopogtam, mire Liam nyitotta ki az ajtót. Már felöltözve.

-Szia Lou! – borult a nyakamba. Szorosan átöleltem.

-Rendben vagytok? – kérdeztem tőle halkan.

-Teljesen. – mosolygott rám. – Viszont szeretnék majd veled tenni a környéken egy sétát, ha benne vagy.

-Persze, hogy benne. – először fogalmam sem volt, mit akar velem beszélni, míg reggeli után el nem indultunk…

Lassan lépkedtünk egymás mellett, dombnak felfelé tartottunk, a kis fenyves felé. Mikor felértünk, hátra dőltem a fűben, és próbáltam kicsit relaxálni.

De még mindig nem hagyott nyugodni a kíváncsiság.

-És mit szeretnél mondani?

Liam hátra nézett rám.

-Semmit. Csak beszélgetni akartam.

-Nem vagyok hülye. – ültem fel.

-Büntetlenül már nem is beszélhetek veled? – vágott sértődött képet. – Nem gondolod, hogy Harry furcsán viselkedik? – emelte meg mosolyogva az egyik szemöldökét. Szemet forgattam, és visszadőltem a földre.

-Tudtam, hogy valahogy ki fogunk lyukadni ide!

Nem lehet ennyire nyilvánvaló! – gondoltam. De mi is? Hiszen nincs minek nyílván valónak lennie. 

És jelen pillanatban nem tudom, hogy ennek örülök-e, vagy sem, de nincs köztünk semmi…

Ám ekkor nagy meglepetésemre, sőt, szerintem az övére is, megeredt a nyelvem.

-Ma Zayn mondott valamit. Gyakorlatilag ösztönzött minket, hogy… - akadtam el.

-Értem. – mosolygott le rám.

-És elég kellemetlen helyzet volt. Úgy értem, az első gondolatom az volt, hogy többet nem nézek Harry szemébe. Majd frusztrált lettem, mert rájöttem, hogy ha nem éreznék én, személyesen semmit iránta, akkor ez nem érintene így igaz? – egy kicsit csendben maradtam, ő sem szólt közbe, csak tépkedte a fűszálakat, de végül még is megszólalt.

-Tehát végülis szerelmes vagy belé. Ki tudod mondani? – nézett a szemembe, tekintete súlyát alig bírtam elviselni.

Hosszas csönd állt be, az agyam kattogott. Kitudodmondani-kitudodmondani-kitudodmondani?

-Szeretem őt. De egy szóval sem mondom, hogy szerelmes vagyok. Nem lehetek szerelmes egy fiúba. De tudom, és egész testemben érzem, hogy vele akarok lenni… vissza akarom őt szerezni. Olyannak akarom magunkat, mint három éve. És bármi is ez ellen a véleménye, ebben a hónapban, míg itt tartózkodunk, visszaszerzem őt, Liam!