Harry
Esti fürdésnél kicsapongóan jó kedvem volt.
Gemmával beszélgettem előtte, és mondta, hogy egy ismerőse
és húga átjönne hozzánk látogatni pár nap múlva. A fiúkkal már mind vártuk. Jó
lesz, hogy kicsit másokat is látunk majd magunk körül. Gondolataimba Lou zavart
be, aki kopogás nélkül benyitott a fürdőbe, majd fésülködésbe kezdett. A zuhany
mellett lévő törülközőmért nyúltam, és eltakartam magam.
-Kopogás hol marad? – vigyorogva nézett vissza rám a
tükörből. Ez olyan perverz… -
gondoltam. A víz csobogott a vállamra, a fürdőlepedőt pedig idiótán tartogattam
magam előtt. Felém indult. Mit művel?
-Nincs mit takargatnod előttem! – rántotta félre a kezem, én
pedig ijedtemben a fejére hajítottam a totálisan átázott törülközőt. Félig
magamra húztam a zuhany függönyt B-tervként.
-Te most komolyan bujkálsz előlem? – vonta meg megrökönyödve
a szemöldökeit. – Pedig már fürödtünk is együtt. – mondta rám kacsintva.
-Hé! – szóltam közbe zavartan, és biztos voltam benne, hogy
fülig elpirultam. – Az nem közös fürdés volt, csak benn voltál, mikor fürödtem.
-Mindegy. – tette karba a kezeit. – Meztelen voltál, az a
lényeg.
-De akkor nem akartad megnézni a… ahh, mindegy. – húztam be
a függönyt, majd mégis kikukkantottam. – Miért? Szeretnél velem fürdeni?
Rókavigyorra húzódott a szája, én pedig csak újból behúztam
a függönyt.
-Perverz. – mondtam még.
-Ami késik, nem múlik, Hazza.
-Bele sem merek gondolni… - jegyeztem meg, miközben magam
köré tekertem egy száraz törülközőt, és kiléptem.
Louis
Legközelebb az ágyban találkoztunk. Nagyon fáradtnak tűnt,
de én még fel akartam neki vázolni a szitut: rengeteget jelent nekem.
Mikor lekapcsoltuk a villanyt, csak az éjjeliszekrényen
világított egy halvány fényű lámpa, beszélgetni kezdtünk.
-Ez a nap egyszerűen csodálatos volt. Meg az előzőek is. –
kezdte.
-Azok. – helyeseltem közvetlenül mellette fekve, félig
fölötte. A szokásos felállás.
Még mindig nem tisztáztam magamban, hogy vajon miért vagyok
elégtelen a kapcsolatunkkal. Tény, hogy három éve…
-Louis! – szólt közbe, de nem néztem rá, szemeimet csukva
tartottam.
-Hm?
-Nem tudom. – suttogta. Lejjebb hajoltam felé, arcom az
övéhez szorítottam, karjaimmal körbefontam a nyakát.
-Én sem. – vallottam be.
-Min gondolkozol?
-Ezekről nem tudok beszélni. – mondtam. Bár valószínűleg
tudnék, de ahhoz rámenősebbnek kéne lennie… Mert igazából azon gondolkoztam
most is, mint amin napok óta. Egy bizonyos kérdésen. A barátot látom benne,
vagy…?
A telefonja csörgése zavart meg. Felvette.
-Szia, Rachel! – szólt bele vidám hangon. Félre húzódtam
tőle. Milyen Rachel? – Persze, ráérek, mondjad csak!... Dehogy zavarsz! – ült
föl, és hátat fordított nekem. Én ezzel nem értettem egyet. Engem nagyon is
zavart!
Erősen beharaptam a szám, nem tudtam, mi történik. Ki ez a
lány?
-…Hát ezt jó hallani. És mondd csak, esetleg volna kedved…
remek, akkor… tegyük inkább korábbra. – szemeim tágra nyíltan szegeződtek rá.
Semmi okom nem volt rá, de minden egyes, kacéran elmondott
szava a szívembe vágott. Lesütöttem a szemem, és hevesebben vettem a levegőt a
kelleténél. A pár nappal ez előtti majdnem-csókunk járt az eszemben. Ha nem
húzom el, talán ez most nem történne meg… Hogy csinálhatja ezt? Hogy teheti?!
Minden apróság, amik velünk történtek, minden apró gondolat és érzés… Nem
mondhatja, hogy nincs köztünk semmi! Igenis van… Akkor hogy teheti ezt…?
-Oké, holnap reggel… hát minél korábban. Hé, felőlem most is
lehetne, de már ágyban vagyok. – nézett rám hátra kellemetlen pofával. Erősen
és lassan vert a szívem, minden egyes dobbanása fájt.
Meglepődtem a könnyeken, amik egyenesen égették a szememet.
Hátradőltem az ágyban, és nyakig húztam a takarót. Úgy éreztem magam, mint egy
kislány, akinek életében először törik össze a szívét. Harryre pillantottam. –
Unalmas éjszaka lesz. – vigyorgott bele a telefonba.
Arra gondoltam, hogy még ha a saját álláspontom nem is
tudom, az övé már biztos: a barátot látja bennem.
Fel-le sétált az ágy előtt, és olyan szöveget vágott le
annak a lánynak, ami egyre nagyobb késszúrásokat jelentett bennem. Végül megelégeltem.
Meghajítottam őt az első kezem ügyébe akadó tárggyal, ami történetesen a
kispárnája volt.
-Hagyd már abba! - szóltam rá, még a telefont is kivertem a
kezéből. Hál’ az égnek! Megilletődötten bámult rám, és csak remélni mertem, nem
látja a vérig sértettségemet. Beharapott szájjal dőltem vissza, és teljesen
magamra húztam a takarót.
-Itt vagyok, bocsi Rachel. Igen, akkor holnap. De most le
kell tennem. Aludj jól…
Nagy csend állt be, és azt kívántam, bárcsak be is fogná a
száját, és csak annyit tenne, hogy lekapcsolja a villanyt, és hagy
megsemmisülni.
Ehelyett az én ágyrészemhez sétált, leült az ágy peremére,
és gyöngéden, de határozottan lehúzta rólam a takarót. Összeszorított szájjal
és szemekkel feküdtem, nehogy mondjak neki valamit, amit már egyből megbánnék.
-Mi a baj? – könyökölt a térdére, és közelebb hajolt az
arcomhoz. Ránéztem. Egy pillanatra képes voltam gyűlölni őt is, és a szituációt
is. Könnycsepp folyt végig az arcomon. Mit képzelt, hogy ezen majd jót nevetek?
Legalább ment volna ki a szobából, bár még úgy is szíven vágott volna!
-Mi a baj? – kérdezte még egyszer.
-Semmi, fáj a hasam. – rántottam meg a vállam a lehető leg
flegmábban. A hasamra nézett, és pillantásából már tudtam, ebből semmi jó nem
fog kisülni.
Igazam lett.
Ujjbegyeivel a hasfalamhoz ért, és gyöngéden húzogatni
kezdte őket rajta.
-Szóval a pocid? – döntötte oldalra a fejét, göndör haja
arcával együtt mozdult. Csikizésnek szánta, de nekem ez némileg máshogy
hatott... Nagyot nyeltem, és imádkoztam, engedjen el. Szörnyen érzékeny vagyok
a hasamon.
-Harry… - próbáltam figyelmeztetni.
-Tudom, hogy nem fáj annyira. – vigyorgott gonoszan.
Agresszívan kaptam el a csuklóját, és löktem félre a hasamtól. Lekapcsoltam a
villanyt, és magamra húztam a takarót. Megbántottam, éreztem, és ez engem is
bántott.
-Aludj. – szóltam még neki. Hamarosan éreztem, ahogy lassan
feláll az ágyról, és a helyére sétál. Ide éreztem a zavarodottságát.
Helyes. Még fele annyira sem zavarodott, mint én. Ki a franc
az a Rachel?
Felém araszolt az ágyban, és megpuszilt a takarón keresztül.
-Aludj jól. – suttogta. Hát, engem csak ne illessen azokkal
a szavakkal, amikkel azt a Rachelt is illette.
Harry
Mikor elegem lett belőle, hogy egy szóval nem reagál,
dühödten rántottam le róla a takarót.
-Na, jó! Most ki vele! Mi a baj? – egy ideges arc nézett
vissza rám, és felült, ahogy én is.
-Hát… - mutatott az ágy végébe, de nem tudtam, miről beszél.
Értetlenül bámultam arra, majd vissza rá.
-Mi? – vontam fel egyik szemöldököm. Aztán rájöttem. Igen,
rájöttem, hogy gyakorlatilag vérig sérthettem őt.
A homlokomra csaptam.
-Istenem, Lou, sajnálom! – ragadtam meg egyszeriben a
kezeit, és összekulcsoltam az ujjainkat. Miért vagyok ennyire hülye?
-Figyelj! – kezdtem, míg szipogott egyet, de próbált büszke
maradni. Kis híján megmosolyogtam. – Rachel egy csaj.
-Ne mondd, már azt hittem, hogy egy pasi. – nézett rám.
Reflexből majdnem válaszoltam, hogy „Nem,
pasik közül csak te indítasz be”. Basszus, még jó, hogy megállítottam a
nyelvem!
-És a boltban találkoztunk, és nagyon megfogott. Szóval… -
elengedtem a kezeit, és hagytam, hogy hátradőljön, mert láttam rajta, hogy
kényelmetlenül érzi magát. Mikor lefeküdt, keze lassan, de biztosan megtalálta
az enyémet. – Számot cseréltünk.
-Jó, nem kell részletezni. – mondta halkan. – Szóval akkor
te most… - nézett félre, arca így is, a sötétségben is gyönyörű volt. – Akarsz
tőle valamit?
-Nem tudom. Az is lehet, hogy totális csalódás lesz. –
rántottam meg a vállam. – Pontosan min akadtál így ki?
Louis
Első gondolatom az volt, hogy megmondom neki, hogy most már
rájöttem: én akarom elfoglalni a szívében a legjobb barát, és a barát jelzőt is. De nem nyílt szóra a
szám, majd mikor végül megtette, csak annyit mondtam:
-Csak bántott, hogy nem mondtad el.
Nem érez úgy mint én. Ha úgy érezne, akkor nem keresne
lányokat, vagy egyáltalán senki mást,
és nem akarna tőlük semmit. Ha ő már nem érez ugyan úgy, mint három éve, vagy
akkor sem érzett úgy, mint ahogyan én, hiába próbálnám ráerőltetni magam.
De úgy érzett!
Különben nem lett volna veled annyit! – szólalt meg a fejemben a hang, ami
már reméltem, hogy köddé vált, de mégsem.
Aztán végül elengedte a kezem, és hátra dőlt mellettem.
Közel hozzám, de mégsem bújt ide. Szememet forgattam, és visszatartottam a
levegőt. Hátat fordítottam neki, és már nem érdekelt, ha vizesre sírom a
párnámat.
Féltem a holnaptól. Mert már egyszer elveszítettem őt. Még
egyszer nem élném túl.
És most újra éreztem: a holnap elveheti tőlem…
De egy valamit biztosan tudtam. Ameddig bírom, harcolni
fogok érte. Ígéretet tettem!
Ha ezentúl csak annyit írok, hogy HH, az annyit jelent, mint: Hülye Harry.
VálaszTörlésSzóval: HH
Jaj, nagyon tetszik, hogy nem tudjuk pontosan mik történtek velük három éve, és vannak homályos részek. :)
Folytatáást! :)
Egyetértek, HH... De annyira jó! :D Lou meg szedje már össze magát! :D
VálaszTörlésHH az én részemről is .:D
VálaszTörlésImááádom a fanficeket .
• -Szóval a pocid? – döntötte oldalra a fejét, göndör haja arcával együtt mozdult. Csikizésnek szánta, de nekem ez némileg máshogy hatott... Nagyot nyeltem, és imádkoztam, engedjen el. Szörnyen érzékeny vagyok a hasamon.L.
VálaszTörlés• -Figyelj! – kezdtem, míg szipogott egyet, de próbált büszke maradni. Kis híján megmosolyogtam. – Rachel egy csaj.
-Ne mondd, már azt hittem, hogy egy pasi. – nézett rám. Reflexből majdnem válaszoltam, hogy „Nem, pasik közül csak te indítasz be”. Basszus, még jó, hogy megállítottam a nyelvem! H.
• Én akarom elfoglalni a szívében a legjobb barát, és a barát jelzőt is L.
HH... :D
VálaszTörlés