Jó olvasást kívánok! ^^
Harry
Két óra múlva már úton voltam Chesire-be oldalamon
Louisszal.
Gemma volt, aki telefonált. Istenem, talán két éve hallottam
utoljára a hangját. Anya halála óta pedig csak kétszer láttam. Anyu temetésén,
és még rá két hétre.
Nem tartottam a kapcsolatot a családommal.
Mikor Gemma felhívott, először csak meredtem a kijelzőre.
Nem hittem el, hogy a nővérem valóban felhív…
Megkért, menjek haza, kb. egy hónapra. Nemet mondtam. Nem
akarom most itt hagyni a bandát… Louist…
Így hát azt mondta, menjek a bandával együtt. Lout nem volt
nehéz rávenni, nem, mint Pault, de amint sikerült, egyből le is adott egy
interviewt egy magazinnak, miszerint a fiúknak is szükségük van egy kis
pihenésre, egy hónapig az egyik tag családjánál lesznek.
Így hát végül is elengedett minket. Zayn, Niall és Liam
együtt jönnek majd utánunk. Louval kínos csendben pakoltunk össze, kulcsoltunk
be, és mentünk ki a vonatállomásra.
Mehettünk volna kocsival is, de jelenleg kétnapnyira vagyunk
Chesire-től, és semmi kedvünk nem volt kocsival utazni.
Meg azért a vonatnak meg van a saját kis fílingje, talán
annak hatására beszélgetésbe elegyedünk majd.
Louis
Hosszú kínszenvedés árán, de kiértünk a vonatállomásra, ahol "hatalmas örömünkre" lekéstük a legközelebbi járatot.
-Francba! – hallottam Harryt, ahogy csendben szitkozódik a
kivetítő képernyőjére bámulva. Csendben álltam mögötte, majd tettre szántam
magam. A pulthoz sétáltam, bőröndöm hangosan gurult mögöttem.
- Elnézést, mikor megy a legközelebb vonat Chesire-be?
- Egy pillanat, és mondom. – nézett a monitorra a nő, majd
óráknak tűnő várakozás után végül válaszolt.
- Öt órakor, Uram.
- De hát már hét óra van! – szólt közbe Harry, aki épp most
állt meg mellettem. Egy pillanatra elidőztem a haján, ideges, szétszórt
tekintetén, piros száján, cikázó szemén. Szép kezén, amit ökölbe szorítva
tartott maga mellett.
-Hajnali ötkor, Uraim. Sajnálom. – lassan egymásra néztünk
Harryvel, majd ő egyből vissza a nőre, mintha nem hinné, amit hall. – De esetleg
ajánlhatok egy másik járatot, amivel átszállhatnak és onnan tovább Chesire-be.
Az úgy megfelel?
-Mikor indulna? – kérdeztem. Tulajdonképpen kicsit sem elleneztem a hajnali ötig
való itt rekedésemet Harryvel. Most úgy is van egy csomó minden, amit át kéne
beszélnünk.
-Egy óra múlva. – mondta még a nő. Az ideális.
Harry
Az ideális. – gondoltam. Óvatosan Loura pillantottam, és
mint mindig, érzelmek hada futott keresztül a mellkasomon.
Annyira nevetett, hogy
kicsordult a könnye, görcsösen kapaszkodott Louis vállába, aki fölötte térdelt,
és elszántan csikizte őt egy fa árnyékában.
Imádta látni Harry
mosolyát. Azt a mosolyát, ami csak mellette létezett. Szerette hallani a
nevetését, érezni, ahogy rázkódik a teste. Egy pillanatra megállt a
tevékenyégében, és csak nézett le a még mindig fuldoklóan nevető fiúra, aki
hamarosan nagyot sóhajtott és megnyugodott.
Visszanézett Louisra,
miközben az hüvelykujjával letörölt egy hűvös könnycseppet Harry arcáról.
Csak bámultak a másik
szemébe, és ez több mindent elárult, mint amennyit ajkaikkal képesek lettek
volna.
Louis lejjebb hajolt
az alatta fekvő fiú arca felé. Nem tudta, mit csinál, és ideje sem volt
megakadályozni – nem is akarta. Homlokát gyöngéden a másikéhoz érintette, aki
átkarolta a nyakát, és lehúzta maga mellé.
Hosszú ideig csak
bámultak egymásra, karjaikat a másik köré fonva.
-Hihetetlen, hogy
részem van benned. – suttogta Louis.
Harry
Az emlékképből nehezen tértem vissza a rideg jelenbe, ahol
már nem érünk egymáshoz, ahol egy láthatatlan fal tornyosul köztünk. Amit nincs
erőm áttörni. Egyedül…
-Hazza? – éreztem meg a kezét a vállamon, amire ijedten
ocsúdtam föl. – nem ülünk le? – intett a padok felé, és már el is indult.
Néztem távolodó alakját.
Hazza-
visszhangzott a fülemben a hangja. Néha-néha elejtette ezt a kifejezést. Olyankor
jó napjaink voltak. Azok a napok, mikor hittem, hogy visszatér a régi énje.
Utána trappoltam a csomagjaimmal, és lecsapódtam mellé.
• -Hihetetlen, hogy részem van benned. – suttogta Louis.
VálaszTörlés