Harry
Mikor leültünk egymás mellett, nem szóltunk semmit sem
egymáshoz. Elővettem a telefonom, és írtam Gemmának, hogy valószínűleg később
érkezünk, mint terveztük. Lou közben Zaynnel telefonált, és hasonlóról
beszéltek. Felállt mellőlem, és arrébb sétált, én néztem a járását, a lépteit,
a haját. Csupa olyan dolgokat láttam rajta, amit bárki máson láthatok, rajta mégis
elképesztő volt. Hiányzik, hogy a barátom legyen, hiányzik a legjobb barátom!
Egyszer csak felém indult, és átadta a telefont.
-Liam szeretne beszélni veled… - mondta. A telefonért
nyúltam, ahol találkoztak ujjaink.
Én is arrébb mentem kissé.
-Szólj. – mondtam flegmán Liamnek, aki ironikusan
felnevetett.
-Hogy vagy? – kérdezte meg.
-Itt fogok dekkolni egy órát, mert lekéstük azt a rohadt
vonatot. Szerinted hogy vagyok, Payne?
-Hé, vegyél vissza, csak azt kérdeztem, hogy vagy!
-Jól. – halkultam el. Vajon most mit akar?
-Mi van Louval?
-Beszélgettünk. – mondtam, bár nem akartam telefonon
kiteregetni a szennyesem.
-Micsoda? – kérdezte.
-Mondom beszélgettünk! – mondtam kicsit hangosabban.
Ódzkodva hátra pillantottam Louisra, aki épp felnézett rám. Elfordultam.
-Ne haragudj Harry nem hallak rendesen, biztos kicsi a
térerő itt! Majd beszélünk, addig is adj bele mindent!
-Mi…? Várj…Liam! – szóltam még bele Lou mobiljába, mikor egy
vaku csillant. Hunyorogva néztem körbe.
Ahh, remek, nyílván valaki leadta a drótot a paparazziknak.
És ennek egyenes leszármazottjaként kb. tíz percen belül megjelennek a sikítozó
lányok.
Remek. Eddig sem voltam jó kedvemben, de ez aztán tökéletes
befejezése lesz a már így is tündöklő napomnak. Sóhajtottam és beledugtam a
telefont a nadrágom zsebébe.
Ekkor valaki belém karolt, majd húzni kezdett a lépcsők
felé. Louis volt az. Keze nem engedte el a könyököm, csak markolta, és rántott
maga után. Nem ellenkeztem, futottam utána a bőröndömmel együtt.
Mikor kiértünk a stadionból, hirtelen se én, se Lou nem
tudtuk merre menjünk. Körbe nézett és egy pillanat tört része alatt döntött.
-Gyere! – mondta, és ujjaimért nyúlt. Felkaptam a bőröndöm,
mint ő is, mert nem akartam, hogy zörögjön.
-Hova megyünk? – néztem körbe, ugyanis már kezdett
sötétedni, és nem akartam elveszni a nyakunkon lihegő paparazzikkal.
-Szedd a lábad! – szólt oda, és elengedett. Üresség. – gondoltam.
Fél perc alatt lehagytuk magunk mögött az állomást, majd egy közpark felé vettük az irányt. Lou berántott egy fenyves sor mögé a padra. Hevesen lélegzett, rázuhant a kis ülőalkalmatosságra, és hagyta, hogy eldőljön a bőröndje. Hasonlóan tettem volna én is, de én csak álltam, ziháltam, és néztem őt, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa.
Fél perc alatt lehagytuk magunk mögött az állomást, majd egy közpark felé vettük az irányt. Lou berántott egy fenyves sor mögé a padra. Hevesen lélegzett, rázuhant a kis ülőalkalmatosságra, és hagyta, hogy eldőljön a bőröndje. Hasonlóan tettem volna én is, de én csak álltam, ziháltam, és néztem őt, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa.
-Jól vagy? – kérdezte.
-Jól. – mondtam, és leültem mellé. – Gondolod, hogy itt nem
találnak meg?
-Szerintem nem fognak. Ötletük sincs, merre jöttünk,
ráadásul már félig sötét van.
Arcát lassan felém fordította, az égő fények tükröződtek a
szemében, fél arcát bevilágították, a másikat sötéten hagyták.
Louis
Nem tudom mi vezényelt, hogy elszökjünk onnan, de kettesben
szerettem volna lenni Harryvel, és ebbe valahogy nem illett bele a villogó vaku
és a tömeg lány. Választásom egy félre eső kis park volt, egy szökőkúttal,
fákkal, padokkal, és nyugodt környezettel.
Mikor Harry leült mellém, úgy csapott meg tipikus illata.
Nem a parfümjének, vagy tusfürdőjének illata, hanem a bőréjé, a hajáé, a saját,
leutánozhatatlan illata. Harry illata.
Felé fordítottam az arcom, és bámultam rá. Arra gondoltam,
közelebb akarok menni hozzá, mellé bújni, az ölébe fészkelni magam. Teljesen
elveszni benne. Mint majd' négy éve a parkban...
A parkban feküdtek egyik
éjjel, fölöttük világított a Hold és az összes csillag.
Louis elgondolkodva
bámult a távolba, tarkójánál összefont kezekkel. Harry mellette feküdt. Lassan az
idősebb felé fordította arcát, és nézte, hogyan ragyogja be azt az ezüstös
holdfény.
-Talán egy angyal
lehetsz. – mondta ki olyan halkan, hogy talán csak hitte, hogy a szavak
elhagyták az ajkait. Louis sokáig nem válaszolt, nem is mozdult.
-Akkor már az
őrangyalod. – fordult felé. Arcukat centiméterek választották el egymástól.
Érezték a másik lélegzet vételét. Louis közelebb akart férkőzni a barátjához, a
bőre alá bújni, látni az ő szemével, gondolkodni az ő fejével. Tudni, róla vajon
mit gondol… mit érez. Megemelkedett és közelebb araszolt Harryhez, aki az
átlagosnál is nagyobb szemekkel nézett vissza rá. Louis a másik arca mellett
könyökölt, haja félig a szemébe lógott, ajkai elnyíltak. Talán olyat készült
tenni, ami örökre titok maradt volna.
-Az őrangyalom pedig
sosem hagyhat el, még ha akarna, akkor sem… igaz BooBear? – rántotta meg
játékosan a szemöldökét a göndör hajú.
-Sosem akarnálak
elhagyni. Vagy távol lenni tőled.
-Én sem. – suttogta megkomolyodva
Harry is.
-Így is kilométerekre
érzem magam tőled. – szólt vissza rekedt, halk hangon Louis, arcát Harry
nyakába temette, közel vonta magához a fiút. Testük összeért.
Csak a Hold és a
csillagok látták, mi történt még azon az éjjen köztük, csak a fűszálak hallották
suttogó hangjaikat. Csak ők tudták apró kis titkaikat…
Louis
-Kilométerekre érzem magam tőled. – hallottam meg a hangját,
halk volt és érzelmekkel teli. Tudtam, mire céloz. Tudtam, mire gondol. Eszembe
jutott az a varázslatos éjszaka, a réten fekve, a csillagok alatt, őmellette.
Annyi mindent tettünk ott…
Elkaptam róla a szemem, és inkább elnéztem mellette.
-Az őrangyalod nem lehet tőled kilométerekre. – néztem vissza
a szemébe. Most döbbentem rá, mennyire közel is vagyunk.
-Hát akkor gyere közelebb! – suttogta.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés• Csupa olyan dolgokat láttam rajta, amit bárki máson láthatok, rajta mégis elképesztő volt. H
VálaszTörlés• Ahh, remek, nyílván valaki leadta a drótot a paparazziknak. És ennek egyenes leszármazottjaként ahogy Lou a nadrágomban turkált, és ráncigálta azt, ajkát beharapta, én pedig mereven bámultam rá. H.
• -Kérdezhetek? – merészeltem szóra nyitni a szám.
-Ühüm. – nyüszögte, csökönyösen bámulva maga elé.
-Miért szakítottál vele?
(ez a nyüszögte miatt )
• -Miért szakítottál vele?
Ez azon kérdések egyike volt, amire mindig tudni akartam a választ. Olyan sokáig nem válaszolt, hogy majdnem feladtam a reményt. Aztán megtette.
-Rájöttem valamire. Csak ennyi az egész. – motyogta.
-Mire? – hangom meglepően halk volt, de így legalább felém fordult végre. Csak bámult rám, én pedig rá. Így tudtam volna maradni örökre.
-Arra, hogy vele sosem lehetek olyan boldog, mint amilyen az előtte lévővel voltam. – mélyen tartotta a szemkontaktust.
-Hannah Walker? – kérdeztem. Fanyar mosoly jelent meg a szája szegletében, amit nem tudtam megérteni. Agyam kattogott. Ha nem Hannah, akkor ki volt Eleanor előtt?
-Hannah után… - segített, de nekem nem volt nagy segítség. Nagyot sóhajtott, majd újból megszólalt. – Jaj, Harry a kettő között, és még akkor is mikor velük voltam…
• Míg telefonált, azon gondolkoztam, hogy kb. tíz percen belül megjelennek a sikítozó lányok.
• Mikor Harry leült mellém, úgy csapott meg tipikus illata. Nem a parfümjének, vagy tusfürdőjének illata, hanem a bőréjé, a hajáé, a saját, leutánozhatatlan illata. Harry illata.
• -Így is kilométerekre érzem magam tőled. L.
Imádom ahogy írsz,a történet nagyon tetszik.Köszi hogy megosztod velünk az írásod :)
VálaszTörlés